Az irányítókon spórolnának a légitársaságok
Ha az Európai Bizottság terve megvalósul, évi négymilliárd eurót takarítanának meg a légitársaságok abból a pénzből, amit jelenleg a légiforgalmi irányításért fizetnek. Utóbbiak máris harcba kezdtek egymással, a csatába pedig a magyarok is beszálltak.
A képzésből valószínűleg nem fog megtérülni a beruházás, viszont valószínű, hogy a most még luxusnak tűnő befektetés pár év múlva a túlélést jelenti a magyar irányítóknak.
Jacques Barrott, az Európai Unió közlekedési biztosa ugyanis karcsúsítani akarja az európai légtér irányítását. A politikus szerint a légicégek járatonként mintegy 800 eurót fizetnek a légiforgalmi irányítóknak, ez pedig az amerikai árnak pont a kétszerese.
A biztos 2008 júniusára ígérte azt a tervet, amely valamilyen formában összevonná a 27 európai irányító társaságot. A helyzetet bonyolítja, hogy néhány országban magánkézben van az irányítás, másutt állami intézmények végzik ezt a munkát. (Az állapotot még tarkábbá teszi, hogy a HungaroControl ugyan gazdasági társaság, de 100 százalékos állami tulajdonban van.) Barrott a mostani rendszer helyett mely alapvetően országos monopóliumokra bízza ezt a munkát nagyobb, dinamikus régiókba szervezné át a légiirányítást. Így például előfordulhatna, hogy a magyarok irányítanák a Pozsonyból Velencébe repülő gépeket, ehhez pedig szükség lehet a tartalékkapacitásra.
A terv állítólag nem tartalmaz leépítéseket, a szakszervezetek mégis ettől félnek, a kormányok pedig attól tartanak, hogy elveszítik nemzeti szuverenitásuk egy részét.
A technikai fejlesztések előrevetítése azonban magában hordja néhány irányító elbocsátását. A jelenleg is fejlesztés alatt lévő rendszer lényege, hogy ezentúl az irányítók nem rádióba mondják az utasításokat, hanem egy számítógépes rendszer továbbítaná az adatokat a repülőkre. Így ugyanannyi frekvencián háromszor annyi gépet lehetne irányítani ennek az volna a legnagyobb előnye, hogy a gépeknek kisebb kerülőket kell tenniük miközben arra várnak, hogy az irányítók foglalkozni tudjanak velük.
Így a jelenlegi 7 milliárd helyett összességében 4 milliárd euróval kellene kevesebbet fizetniük a légitársaságoknak az irányításért.
Barrott az angol Financial Timesnak adott interjújában úgy nyilatkozott, a rendszer 2020-ra épülhet ki. Addig az európai légitársaságok annak örülhetnek, hogy 2008. március 30-tól az Egyesült Államok és Európa között érvénybe lép az az egyezmény, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik európai vagy amerikai légitársaság az USA és az EU bármely pontjáról bármely pontjára repülőjáratot indíthasson. Ez elsősorban az európai cégeknek lehet könnyebbség, hiszen beléphetnek a jól jövedelmező amerikai piacra, ahol a szigorú helyi szabályok szinte gúzsba kötik az amerikai légitársaságokat.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?