kapubanner for mobile

Az ISC-Hungária vezeti a KÖZÉP-TOP rangsort

A tavalyi második helyezett ISC-Hungária Informatikai Kft. vezeti az ECOSTAT KÖZÉP-TOP vállalati ragsorát, amely a
magyarországi közepes vállalatok közül az első száz céget tartalmazza a hozzáadott érték termelésének sorrendjében.

Az ISC-Hungária vezeti a KÖZÉP-TOP rangsort 2004. december 2. A tavalyi második helyezett ISC-Hungária Informatikai Kft. vezeti az ECOSTAT KÖZÉP-TOP vállalati ragsorát, amely amagyarországi közepes vállalatok közül az első száz céget tartalmazza a hozzáadott érték termelésének sorrendjében. hirdetés Ön mit szól hozzá? A győztes cég létszámát 11 százalékkal növelte 2003-ban, nettó árbevétele 16 százalékkal, a létrehozott hozzáadott értéke másfélszeresére gyarapodott. Az UVATERV Út-, Vasúttervező Rt. szintén sikeres évet zárt, 2,4 milliárd forint GDP-je közel háromszorosa a rangsort záró vállalatnak, ezzel a másodikhelyezett. A harmadik helyre a korábbi hetedik cég, az AventisPharma Szolgáltató Kft. került, amely GDP termelésben aligmaradt el az UVATERV-től. Nettó árbevételét és exportját 28százalékkal növelte 2003-ban, amelynek új érték taralma kiugróanmagas, ennek következtében a GDP-je 37 százalékkal lett több,mint egy évvel korábban.Az ECOSTAT több éve állítja össze a KÖZÉP-TOP rangsort, melyre az idén a 900 millió forintnál több GDP-t előállító cégek kerültekfel. Kétharmad részük hosszú évek óta szerepel a rangsorban. A vállalatok egy részénél a törvényben meghatározott kritériumok, definíciók átlépésével a nagyvállalati kategóriába sorolás, másik részénél a rangsorba kerülés küszöbértékének el nem érése jelent cserét a listán.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek