Az ismeretlenség miatt tartják érzéketlennek az óriáskonszernek nagyfőnökeit
Egy aktuális felmérés szerint a legtöbb ember számára arctalan vezetőknek tűnnek a német gazdaság óriáscégeinek menedzserei. Éppen az ismeretlenség miatt hajlamosak sokan részvétlenséget feltételezni róluk akkor, amikor a dolgozók számára hátrányos döntéseket hoznak.
A Rheingold nevű piac- és médiaelemzéssel foglalkozó szervezet tanulmánya szerint a németek többsége még a legnagyobb tőzsdei cégek vezetőit sem ismeri önálló személyiségként, sokkal inkább anonim, láthatatlan és kicserélhető tagokként fogja fel őket. A megkérdezetteek többsége maximum egy vagy kettő vezetőt tudott név szerint azonosítani.
"Ennek egyik oka az lehet, hogy a vezető menedzserek többsége nem szeret a nyilvánosság előtt mutatkozni" - nyilatkozta a WirtschaftsWochének Jens Lönneker pszichológus, a Rheingold első embere.
"Mivel az átlagemberek többsége szinte semmit sem tud róluk, és arctalannak látja őket, ezért az állásvesztés, illetve az őket sújtó takarékossági program miatti félelmüket rájuk vetítik ki oly módon, hogy sorsuk iránti érzéketlenséget feltéteteleznek róluk" - tette hozzá Lönneker.
Ezen a helyzeten a vezetők akkor
"Ennek egyik oka az lehet, hogy a vezető menedzserek többsége nem szeret a nyilvánosság előtt mutatkozni" - nyilatkozta a WirtschaftsWochének Jens Lönneker pszichológus, a Rheingold első embere.
"Mivel az átlagemberek többsége szinte semmit sem tud róluk, és arctalannak látja őket, ezért az állásvesztés, illetve az őket sújtó takarékossági program miatti félelmüket rájuk vetítik ki oly módon, hogy sorsuk iránti érzéketlenséget feltéteteleznek róluk" - tette hozzá Lönneker.
Ezen a helyzeten a vezetők akkor
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?