kapubanner for mobile

Az LMP megduplázná a budapesti bölcsődei férőhelyek számát

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az LMP a duplájára szeretné emelni a fővárosi bölcsődei férőhelyek számát – jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje.

Csárdi Antal felhívta a figyelmet, hogy Budapesten körülbelül 50 ezer bölcsődés korú gyermek él, akikre mindössze 12 ezer bölcsődei férőhely jut. Kijelentette, az LMP a Fővárosi Közgyűlésben azon akar dolgozni, hogy megduplázza a bölcsődei férőhelyek számát és jelentősen növelje az óvodai befogadóképességet.

A jelölt azt mondta, a jelenlegi ellátórendszer méltatlan helyzet elé állítja a szülőket, mert dönteniük kell, hogy gyermeket nevelnek vagy dolgoznak. Az LMP azt szeretné elérni, hogy az óvodai és bölcsődei nyitva tartás rugalmasabb legyen, igazodjon a fiatal szülők munkaidejéhez, emellett eltörölnék a bölcsődei gondozási díjat is – ismertette Csárdi Antal.

Az LMP parlamenti frakciójával együttműködve a gyermekek után járó 494 ezer 100 forintos éves bölcsődei normatívát első lépésként duplájára, hosszú távon pedig háromszorosára emelnék, és növelnék a családi napközik normatíváját is – mondta Csárdi Antal.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek