Az MNB ellenőrzi az ingyenes készpénzfelvételi előírások betartását
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatok keretében ellenőrzi, hogy a bankok a 2014. február 1-jétől érvényes, a fogyasztók számára havi kétszeri – maximum havi 150 ezer forint összegű – ingyenes készpénzfelvétel bevezetése miatt nem emelnek-e egyoldalúan díjaikon, jutalékaikon.
A közlemény szerint az ellenőrzött bankok között szerepel a Sopron Bank Zrt. és az MKB Bank Zrt. is, amelyek a napokban tették közzé új díjaikat.
A pénzügyi felügyeleti hatóság hangsúlyozza: a havi kétszeri készpénzfelvétel ingyenességét biztosító törvény egyértelmű a tekintetben, hogy ennek biztosítása miatt a bankok nem módosíthatják a fogyasztóra nézve kedvezőtlenül a szerződésben meghatározott díjakat, költségeket.
Az MNB rendelkezik ezen szabály betartatásához szükséges felügyelési eszközökkel. Ha a vizsgálatok során jogsértést tapasztal, a fogyasztók védelme érdekében valamennyi szankcionálási eszközét alkalmazni fogja a jogsértő piaci szereplővel szemben - közölte.
Felhívta a figyelmet: a jegybank felügyeleti honlapján a fogyasztók valamennyi hazai hitelintézet folyószámla-kondícióit összehasonlító kalkulátort érhetnek el (Bankszámlaválasztó program), amelynek révén kiszámíthatók az egyes szolgáltatóknál a folyószámlák tényleges havi költségei.
A Sopron Bank a Bankmonitor.hu szerint a jövő év februárjától érvényes számlahirdetménye szerint az egyéb költségtételeken annyit emelt, amivel kompenzálja a készpénzfelvételből származó kieső bevételt. A bank az új hirdetmény értelmében visszavont kedvezményeket, és szinte minden tételén emelt.
A Sopron Bank a Bankmonitor.hu oldalon közzétett állásfoglalása szerint a kondíciók emelése független a pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvényben előírt ingyenes ATM-készpénz felvételektől, azt természetesen a törvényben szabályozott módon biztosítják ügyfeleiknek.
Az MKB Bank szintén jövőbeli díjemelésről tájékoztatta az ügyfeleket: a jövő év február 10-től érvényes kondíciói szerint 150 forinttal emelkednek a számlavezetési díjak, amely átmeneti intézkedés, legfeljebb 2016. július 1-jéig marad érvényben. Arról is tájékoztatást adnak, hogy a változást a tranzakciós illetékről szóló törvény 2013. augusztus 1-jén hatályba lépett módosítása, továbbá az ezzel összefüggésben megváltozott közteher-fizetési kötelezettség váltotta ki. Az egyéb tranzakciókat illetően egyelőre nem történt módosítás - írja az elemző online portál.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?