Az MSZP 110 százalékos vezetőket keres
Gyurcsány Ferenc olyan vezetőket keres maga mellé, akik egy válságszituációban képesek felsorakozni a közös út mellett. 110 százalékos emberek kellenek az MSZP vezetésébe, akik nem kacsintgatnak ki - indokolta indulását az alelnöki posztért Mesterházy Attila az ATV reggeli műsorában.
A frakcióvezető-helyettes elmondta, természetes elvárás Gyurcsány Ferenc részéről, hogy olyan vezetőket keres maga mellé, akik egy válságszituációban egy csapatként dolgoznak.
"Ha nem így tennénk, saját magunkat vernénk meg" - nyilatkozta Mesterházy, aki úgy véli, az elmúlt időszakban a szocialista pártban összezártak a platformok és fegyelmezettebben működött a frakció is.
A politikus az előző tisztújításon nem szállt versenybe az alelnöki tisztért, most azonban más a helyzet.
"Három választási kampány lesz másfél éven belül, amelyhez 110 százalékos emberek kellenek. Ezért érdemes beszállni. Van ambícióm arra, hogy többet tegyek hozzá a közös munkához" - mondta a frakcióvezető-helyettes.
Az új helyzet jele már az is, hogy Gyurcsány Ferenc kialakított egy stratégiai-előkészítő csapatot, amelynek a párt vezetői és a frakcióvezető a tagja.
A ferencvárosi időközi választás eredményéről Mesterházy elismerte, hogy az országosan jobban álló párt nyert, jelentős fölénnyel. Mint mondta, ebből nem vonna le messzemenő következtetést, mivel az MSZP évek óta nem nyert időközi választást, miközben az országgyűlési választásokon kétszer is sikerrel szerepelt.
A január 29-ei rendkívüli parlamenti ülésszakon a kormány szeretné az ellenzék támogatását is megnyerni a válságkezelő lépésekhez.
Híradó/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?