kapubanner for mobile

Az MSZP újabb pedagógussztrájkkal számol

Ötpárti egyeztetést szeretne az oktatási reformról az MSZP, többek között a kistérségi iskolákról és a teljesítményalapú bérezésről egyeztetnének. A párt ugyanis nem tartja kizártnak, hogy az átalakítások bizonyos pontjai miatt sztrájkok, demonstrációk lesznek tavasszal.

„Itt elsősorban a bérek miatt lehetségesek ezek a tiltakozások, mint ahogy eddig történt. (...) Kevés a forrás, kevés a pénz, ez vezethet tiltakozásokhoz. De én azt gondolom, hogy a pedagógusok többsége reformpárti" – közölte Tatai-Tóth András, a szocialista frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője. A szocialista képviselő szerint a pedagógusok régóta hiányolják a teljesítménybérezést, a szakszervezetek azonban elfogadhatatlannak tartják, hogy az ehhez szükséges többletpénzt a jelenlegi bérek átcsoportosításával teremtsék elő. Tatai-Tóth András azt mondta: az óraszámemeléssel felszabaduló forrásokból lehetne finanszírozni az új rendszert.

Az ötpárti egyeztetésekkel kapcsolatban a szocialista politikus kiemelte, hogy a megbeszélésekre nemcsak az Országgyűlés oktatási bizottságában, hanem a pártok között is sor kerülhet azután, hogy az MSZP kialakította saját álláspontját. Mint mondta, pártja több területen kezdi meg a döntés-előkészítést, ezek között szerepel a kistérségi oktatási tapasztalatok felülvizsgálata, a teljesítményalapú pedagógusbérezés kialakítása, az alapfokú művészeti iskolák minősítési rendszerének felügyelete, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatási rendszerének kiépítése.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek