kapubanner for mobile

Az olimpikonok jutalmáról dönt ma a kormány

A kormány mai ülésén dönt arról, hogy mekkora jutalom illeti meg az athéni olimpián sikeresen szereplő magyar versenyzőket, illetve edzőiket.

Az olimpikonok jutalmáról dönt ma a kormány 2004. szeptember 1. FigyelőNet, MTI A kormány mai ülésén dönt arról, hogy mekkora jutalom illeti meg az athéni olimpián sikeresen szereplő magyar versenyzőket, illetve edzőiket. A tanácskozást a posztjáról lemondott Medgyessy Péter miniszterelnököt helyettesítő Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, kormányfőjelölt vezeti. Az olimpiai első helyezettek a tervek szerint másfélszer akkora összeget kapnak, mint négy évvel ezelőtt, a 4-6. helyezett sportolókat viszont a korábbinál jobban szeretné elismerni a MOB és a szaktárca, ezért az ő jutalmukat több mint négy és félszeresre tervezik emelni. A 2000-es, sydneyi játékokon egyéni aranyérmes magyar sportolók 6,5 millió forint jutalomban részesültek, ez az összeg az idén 10 millió lesz. A kabinet várhatóan elfogadja az oktatási miniszter javaslatát a 2005-ben felsőoktatási intézménybe felvehető diákok számáról, valamint döntést hozhat arról is, hogy az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram keretében a kormány meghosszabbítja a vállalkozók számára a hiteligénylés lehetőségét, megnövelve a Magyar Fejlesztési Banknak nyújtott árfolyam-garancia keretet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek