Az OKJ utáni időszakban is növekedéssel számol a magyar felnőttképző
A DEKRA Akademie az OKJ megszűnése és a járvány ellenére is rekordforgalmat ért el a felnőttképzésben.
A pandémia ellenére jó évet zárt 2020-ban a DEKRA Akademie Kft. felnőttképzési vállalat.A növekedést annak ellenére sikerült elérni, hogy a járvány időszakosan korlátozta a cég országos képzéseinek működését is. A bővülés Décsi András ügyvezető szerint két tényezőnek köszönhető: az egyik, hogy a kontaktképzések kiesésekor a társaság gyorsan reagált és átállt az online oktatásra, a másik pedig az, hogy az OKJ-rendszer tavaly év végi megszűnése miatt 2020-ban óriási kereslet volt a kifutó képzésekre. A felnőttképző tavaly 760 különböző képzést indított, amelyeken összesen 10730 hallgató vett részt, mintegy 200 településen. Az idén is hasonló nagyságrendre számítanak, így a német vállalat legalább a tavalyihoz hasonló, esetleg azt meghaladó árbevételre számít. A cég 2020 zárásakor 92 főnek adott munkát, idén további létszámbővüléssel számol.
A képzések közül a legkeresettebb - hasonlóan a korábbi évekhez - az építő- és anyagmozgató gépkezelő (ismertebb nevén targonca, rakodógép, stb. kezelő) tanfolyam volt, úgy a cégnél, mint országosan. Emellett folyamatos igény mutatkozik az agrárképzésekre, mert a földalapú támogatásokhoz, valamint több uniós pályázathoz előírás az agrár szakképesítés megléte. Az öt legnépszerűbb képzés között szerepelt még a tűzvédelmi, a kazános és az erősáramú berendezések felülvizsgálója a cégnél. Az elmúlt két-három évben a DEKRA Akademie megrendelői között jelentősen megnőtt a magánszemélyek aránya. Ennek okairól Décsi András ügyvezető elmondta, hogy a pandémia előtt az EU-s országokban való elhelyezkedés és a magasabb fizetés reményében jelentkeztek többen a tanfolyamokra, jellemzően népszerű volt ebben a körben a gépkezelő és a villanyszerelő szakképesítés. Az év közepén a pandémia miatt állásukat vesztett emberek jelentek meg a képzéseken, akik új területen akartak megélhetést keresni. Ugyancsak hatott a piaci folyamatokra, hogy az OKJ-s képzések kivezetése és a vizsgáztatás átalakítása sok emberben az ismeretlen félelmét keltette, akik ezért igyekeztek a kívánt szakmát felnőttképzés keretei között, rugalmasabb feltételekkel mielőbb megszerezni.
A felnőttképző évről-évre bővíti az elérhető képzéseket, az elmúlt időszakban így felkerült a cég palettájára például az óvodai dajka, a műanyag hegesztő, a munkavédelmi technikus képzés, de több hegesztő eljárást is tanítanak. Az OKJ tavaly szeptemberi megszűnése miatt ugyanakkor kikerültek a kínálatból olyan alapszakmák, amelyeket már csak iskolarendszerben lehet oktatni. Ilyen többek között a szociális gondozó és ápoló, az erősáramú elektrotechnikus, a pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy a szakács. A felnőttképzők kínálatában a szakképzési rendszer átalakítása miatt a részszakmák és a programkövetelményes szakképesítések váltják fel az OKJ-s képzéseket, ám Décsi András ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a képzési lehetőségek száma közel azonos, mint amennyi az OKJ-ban volt. Ezt a képzési kört új programkövetelmények beadásával bővíteni lehet, és amennyiben az új programkövetelményes képzések a különféle bíráló/engedélyező fórumokon átmennek, úgy azt a felnőttképzők elindíthatják. A képzések sikeres teljesítésével a résztvevők tanúsítványt kapnak, amellyel képesítő vizsgára jelentkezhetnek. További lehetőség, hogy a cégeknek specifikus igényeik kielégítésére egyéb képzéseket indítsanak, amelyeket csak tanúsítvánnyal zárnak.
2021-ben fontos változás, hogy a vizsgáztatás az új rendszerben a részszakmák és programkövetelményes képzéseket követően már csak Akkreditált Vizsgaközpontokban történhet. A képzésben résztvevők és azt sikeresen teljesítők a képzés végén tanúsítványt kapnak, amellyel lehetőségük lesz az Akkreditált Vizsgaközpontokban képesítő vizsgára jelentkezni. A vizsgára való jelentkezést a résztvevőknek maguknak kell megtenniük az interneten. Az Akkreditált Vizsgaközpontokban megszerzett vizsgával lehet államilag elismert képesítő bizonyítványt szerezni.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A B+N Referencia Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében új ösztöndíjprogram indul, amely három, kiemelkedő tehetségű hallgatót támogat 10... Teljes cikk
A megállapodás célja, hogy gyakorlatorientált tantervvel működhessen a szakmai utánpótlásképzés. Teljes cikk
Bár az AI egyre több munkát képes elvégezni, nem minden iparág reagál egyformán a technológiai változásokra. A World Economic Forum adatai szerint a... Teljes cikk
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 2 hónapja
- Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 2 hónapja
- Az AI hetente egy teljes munkanapot megtakaríthat a dolgozóknak, ha képzik őket 3 hónapja
- Érzékenyítő képzést indított takarító munkatársainak a B+N Csoport 3 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 3 hónapja
- Képzés helyett AI-ba fektetnek a munkaadók 3 hónapja
- A legtöbb dolgozójára kiterjeszti az AI-s gyorsképzési követelményt a bankcég 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa