Bajban lesznek a britek az uniós munkavállalók nélkül
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat748 ezer munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, a cégek pedig egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt, derül ki a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felméréséből.
A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka mindeközben arról számolt be, hogy a már alkalmazásában álló külföldi EU-munkavállalók is fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is.
A szervezet ezzel összefüggésben felidézi a brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb kimutatását, amely szerint a tavaly júniussal végződött kilenc hónapban negyedévenként átlagosan több mint 60 ezer, a július és szeptember közötti negyedévben azonban már csak 30 ezer munkavállaló érkezett az Egyesült Királyságba más EU-tagállamokból.
Az EU-tagságról tavaly június 23-án tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. A brit kormány azóta többször is jelezte, hogy a brit EU-tagság megszűnése után számszerű korlátozásokat kíván bevezetni az EU-országokból érkezők bevándorlására, jóllehet a már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok tartózkodási és munkavállalási jogait London a jelenlegi hivatalos álláspont szerint nem akarja csorbítani.
Theresa May brit miniszterelnök többször hangoztatta, hogy kormánya e kérdésről a lehető leghamarabb, a kilépési tárgyalások nagyon korai szakaszában megállapodásra akar jutni az uniós társállamokkal, viszonossági alapon, vagyis azzal a feltétellel, hogy az EU-ban maradó tagországok is garantálják az ott élő brit állampolgárok jogainak további érvényesülését.
A CIPD hétfőn ismertetett felmérése szerint a külföldi EU-munkaerőkínálat apadásának legnagyobb vesztese a közszféra. A vizsgálatba bevont állami oktatási intézmények 43 százaléka, az állami egészségügyi szektor munkaadóinak 49 százaléka számolt be arról, hogy az alkalmazotti állományukban dolgozó külföldi EU-munkavállalók már az idén távozni készülnek az adott szervezettől és/vagy az Egyesült Királyságból.
A szervezet szerint máris komoly munkaerő-felvételi nehézségeket okoz az EU-társállamokból érkezők számának jelentős csökkenése azokban a szektorokban, amelyeknek működése hagyományosan függ a külföldi EU-munkavállalók alkalmazásától. A szakképzett munkaerő hiánya azzal a kockázattal jár, hogy sok állás beöltetlen marad, ami a következő években a brit gazdaság növekedését is fékezheti - áll a CIPD tanulmányában.
Ugyanezekre a kockázatokra a brit gazdaság más nagy szektorai is felhívták már a figyelmet. Nemrégiben a harminc legnagyobb brit élelmiszeripari, kiskereskedelmi, agráripari és üdítőital-gyártó cég, valamint szakmai szövetségeik vezetői közös nyílt levélben követelték, hogy az élelmiszeripari szektorban és a beszállítói hálózatoknál dolgozó külföldi EU-munkavállalók Nagy-Britanniában maradhassanak a brit EU-tagság megszűnése után is. Az aláírók szerint máris megindult az ágazatban dolgozó külföldi uniós munkavállalók elvándorlása más országokba, márpedig ha a szektor nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, annak szűkösebb választékú, drágább nagy-britanniai élelmiszerkínálat lenne a következménye.
Minnette Batters, a brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NUF) alelnöke a felhívás közzététele után a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy "a földeken fog elrothadni a termés", ha nem lesz, aki betakarítsa. A NUF legújabb felmérése szerint a tavalyi első negyedévben a brit agrárszektor egyetlen munkaadója sem jelzett munkaerőhiányt, a harmadik negyedévben azonban már 47 százalékuk számolt be munkaerő-toborzási nehézségekről.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?