Bajnai egykori kollégái nem ütköznek bérplafonba
Nem mindenkire vonatkoznak Bajnai Gordon fizetéscsökkentést és bérplafont kérő korábbi bejelentései. A kormányfő korábbi kollégái a Wallis csoportnál a miniszteri fizetéseknél jóval magasabb juttatásokért látnak el vezető pozíciókat a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt.-nél - írja a Magyar Nemzet.
Bár Bajnai Gordon látványosan küzd az állami vállalati vezetők fizetéscsökkentéséért, a takarékoskodás mégsem érinti azokat, akikkel korábban a Wallisban együtt dolgozott.
Az uniós pénzek elosztásánál tevékenykedő MAG vezérigazgatójának, Ormosy Gábornak, a Wallis volt vezérének prémiummal együtt 4 millió 950 ezer forint juttatás jár, és félmillió forint cafetéria-kerettel rendelkezik. A Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. igazgatósági elnökeként pedig havi fizetést vesz fel - írja a Magyar Nemzet.
Egy másik volt Wallis alkalmazott, Winkler Gyula miniszterelnöki léptékű fizetésért látta el a Mag Zrt. ügyvezető igazgatói feladatait másik két ügyvezető igazgatóval együtt. Fizetésének plafonja - prémiummal együtt - havi kétmillió forint feletti összeg volt. A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy október elsejétől Winkler már nem a MAG Zrt. alkalmazottja.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?