Bajnai, Oszkó: Nem lett volna szükség a magán-nyugdíjpénztári befizetések elvételére
Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint különadók és a "magánnyugdíj-einstand" nélkül is teljesíthető lett volna a hiánycél. A volt miniszterelnök és pénzügyminiszter úgy véli, a kormány ámokfutását a családok, devizahitelesek és a munkavállalók fizetik meg.
Bajnai Gordon és Oszkó Péter arra reagált így, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken közölte: elvárja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát, mivel nem hívta fel a figyelmet arra, hogy a büdzsé hamis számokra épül. A tárca kitért arra, hogy a költségvetési számok meghamisítása miatt az államháztartási hiány 3,8 százalék helyett 7 százalék felett lett volna.
Ezzel szemben Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint a tavalyi költségvetés tervezése és elfogadása a nyilvánosság bevonásával történt, a büdzséről szigorúan és elfogulatlanul mondott véleményt "a kormánytól akkor még független" Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács mellett a Magyar Nemzeti Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap (IMF) is. Megjegyezik: "ennek alapján azt várnánk, hogy Matolcsy György (...) törjön pálcát az Európai Bizottság felett is", amiért az IMF-hez hasonlóan reálisnak ítélte az előző évi költségvetést, így annak hiánycélját.
Kijelentik, hogy a büdzsé reális alapokon nyugodott, és ha a Bajnai-kormány felelőssége lett volna a végrehajtása, "az ország fejlődését és polgárait veszélyeztető intézkedések", visszamenőleges hatályú szektorális különadók és a magánnyugdíj-rendszer felszámolása nélkül is sikerült volna teljesíteni a célokat. Kitérnek arra is, hogy a gazdaság tavaly mintegy 2 százalékkal jobban teljesített, mint az előző évben látni lehetett, és 4 százalékkal jobban, mint "29 fideszes közgazdász" 2009 decemberében jósolta.
Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint ebből az látszik, hogy az Orbán-kormány a tervezett hiánycélt nem akarta teljesíteni, mivel hatalmi érdekei mást diktáltak.
Közleményükben szólnak arról, hogy - mivel semmilyen megtakarítás nem történt - a költségvetés kiadásai az év végére jóval meghaladták a Bajnai-kormány által tervezettet. A mintegy 150 milliárdos kiadási többlet a két politikus szerint a forint gyengülésének, a magasabb kockázati kamatfelárnak és az Orbán-kormány gazdálkodásának következménye. Kitérnek arra is, hogy a társasági adó csökkentése mintegy 70-80 milliárd forinttal rontotta a költségvetés helyzetét.
A korábbi miniszterelnök és pénzügyminiszter szerint az így keletkezett lyukak betömése miatt volt szükség a különadókra és magán-nyugdíjpénztári befizetések elvételére. Ráadásul - írják - mivel a különadókat a legnagyobb társaságiadó-fizetők finanszírozzák, ez tovább, összesen 150 milliárd forinttal csökkentette a bevételeket.
Összegzésük szerint az adóintézkedések és a nyugdíjpénztári átalakítások nettó egyenlege hozzávetőleg 260 milliárd forint, amelynek a felét az új kormány által teremtett kiadások és a pazarló gazdálkodás vitte el.
A két politikus hangsúlyozza, hogy az általuk a tavalyi évre javasolt intézkedések - a Munkaerő-piaci Alap, a közmunkaprogram és a gyógyszerkassza kiadásainak felülvizsgálata - nyolc hónap elteltével visszaköszönnek a jelenlegi kormány februárban bejelenteni szándékozott tervei között.
Hozzáteszik, hogy az elmúlt háromnegyed év alapvetően optimista pénzügyi környezetében a forint a lehetségesnél gyengébben teljesített, és csak akkor tudott erősödni, amikor az új kormány az elődje által javasolt reformokra és kiadáscsökkentő intézkedésekre vonatkozó ígéreteket tett.
Vélekedésük szerint azonban a Magyarországot fenyegető veszély nem múlt el, és az, hogy félszázalékos helyett mára a GDP 2-3 százalékát kitevő megtakarítás vált szükségessé, a növekedési szempontból előnytelen szerkezetű, kiadáscsökkentéssel nem ellentételezett adócsökkentésnek tudható be. Bajnai Gordon és Oszkó Péter szerint ezért cinikus magatartás, hogy a kabinet hátramutogat, és "minden kudarcának, ballépésének, inkompetenciájának" okát az előző kormány számlájára kívánja írni.
Hangot adnak annak, hogy "a mellébeszéléssel párhuzamosan elszámoltatásnak nevezett politikai koncepciós eljárás" folyik az előző kormány intézkedései és tagjai ellen. Ennek célja - vélik - elterelni a figyelmet "a kormány hatalommániájáról, erkölcsi botlásairól és gazdasági kontárkodásairól".
A volt miniszterelnök és pénzügyminiszter szerint azonban "a józan észt és a tényeket tagadó gazdaságpolitika" rövid távon pénzügyi válsággal, közép távon tartós leszakadással, helyrehozhatatlan károkkal fenyegeti Magyarországot. "Az ámokfutás árát a családok, a devizahitellel rendelkezők, az adófizetők, a munkavállalók, a ma és a jövő nyugdíjasai, gyermekeink, egy szóval, az emberek fizetik meg. Ezért kell ezt a magatartást elutasítanunk" - olvasható közleményükben.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az egészségügyi ápolók munkája óriási jelentőségű - mondta az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház főigazgatója a magyar ápolók napja... Teljes cikk
Debrecen déli ipari övezetében, egy Jedlik Ányos utcai gyárhoz riasztották a tűzoltókat szerda este Debrecenben - tájékoztatta a hajdú-bihari... Teljes cikk
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 6 napja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hete
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hete
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hete
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hete
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hete
- A diploma évei beleszámítanak a nyugdíjba? Sokan meglepődnek a válaszon 4 hete
- Egy meccs is elég a magyar fociválogatottban az egymillióval magasabb nyugdíjhoz 4 hete
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben