Bánatosak a cégek a gazdaságpolitika miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA vállalkozások helyzetét leginkább a kormányzati gazdaságpolitika és a közterhek változása határozza meg. A kereskedelmi cégek a legbánatosabbak a kkv bizalmi index alapján.
Tavaly az utolsó negyedévben a kkv bizalmi index alapján ismét romlott a kis- és középvállalkozások hangulata, a mutató mínusz 15 pont volt, 5 ponttal alacsonyabb, mint a harmadik negyedévben - mondta Németh László, a K&H Bank kkv marketing főosztályának vezetője. Hozzátette: a kkv-k várakozása a gazdaságpolitika és a közterhek változásának alakulását tekintve jelentősen romlott, emellett úgy vélik, számukra nehezen elérhetőek az uniós források.
Kifejtette: az elmúlt tíz év tendenciái alapján egyértelműen megállapítható, hogy a hazai vállalkozások helyzetét legnagyobb mértékben a vevői kapcsolatok, a kormányzati gazdaságpolitika, a közterhek változása, valamint a pénzügyi várakozások határozzák meg. Ezt tükrözi, hogy az index a választásokat megelőző felfokozott várakozások idején, a kkv-kat érintő adókönnyítések és a makrogazdasági környezet javulása esetén mutatta a legjobb értékeket, míg az index a mélypontjait a nagyobb gazdasági visszaesések, a nemzetközi vagy a hazai gazdasági környezet bizonytalanságai idején érte el - fűzte hozzá a főosztályvezető.
A versenytársak, a beszállítók helyzete, a vállalati hitelforrások és a banki szolgáltatások minősége, fontossága a kkv-k szempontjából közepes jelentőségű, míg az uniós források elérhetősége és a munkaerőpiac változásai a legkevésbé meghatározó tényezők. Az elért eredmények arra is rávilágítottak, hogy néhány negyedévtől eltekintve a fogyasztói és a kkv bizalmi indexek gyakorlatilag együtt mozognak, historikusan nézve a mutatók alakulását - emelte ki Németh László.
A mutató tavalyi utolsó negyedéves alakulásában szerepet játszott, hogy minden ágazatban és méretkategóriában csökkent a kis- és közepes cégek bizalma, de a bizalom nagyarányú esése a kereskedelmi cégek, illetve a középvállalkozások esetében figyelhető meg - mutatott rá a főosztályvezető.
A vállalkozás méretével arányosan a beruházások elindítására való szándék is erősödik. A kisebb méretű kkv-k úgy vélik, hogy nehezebben jutnak uniós forrásokhoz, míg a nagyobb vállalatok könnyebben férnek hozzá - fűzte hozzá.
Kérdésre elmondta: a megkérdezett kis- és közepes vállalkozások 30 százaléka gondolkodik azon, hogy hitelt vesz fel, a kkv-k 80 százaléka elégedett a bankjával.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc