kapubanner for mobile

Bekamerázzák a vasutasokat a mátészalkai vonalon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Testkamerát kaptak a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.

images

A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést. A készülék az autók fedélzeti kamerájához hasonlóan rögzíti az eseményeket, így azt is, ha valaki megtámadja a kalauzt. A felvételek alkalmasak lehetnek az utasok és a jegyvizsgálók közti vitás esetek kivizsgálására is.

A vasúttársaság azt írta, áprilisig tizenkilenc jegyvizsgáló szenvedett el valamilyen támadást. Alapesetben egyébként öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki közfeladatot ellátó személy sérelmére erőszakos bűncselekményt követ el.

Az eszközök gyakorlati tesztelése - huszonöt jegyvizsgáló önkéntes részvételével - már korábban lezajlott. A testkamerákat jelenleg önkéntes alapon, több műszakban egyelőre nyolc jegyvizsgáló használja.

„Az első napok tapasztalatai is azt mutatják, hogy az érintett vonalszakaszokon utazók együttműködőbbé váltak - írta a MÁV.

A vasúttársaság újabb testkamerákat is vásárol, ezeket várhatóan ősztől vehetik használatba a jegyvizsgálók Budapest elővárosaiban és országszerte több vasútvonalon - közölték.

Fotó: MTI-Máthé Zoltán


MTI
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek