Bemutatkozott az országos főápoló
Bemutatkozott Bagosi Gabriella országos vezető ápoló, aki hétfőtől látja el ezt a tisztséget.
Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón kijelentette, a főápoló személyében "egyfajta rangot kapott az ápolói szakma". Úgy fogalmazott, mindenképpen szükség van egy olyan szakterületi vezetőre, aki megfelelő szakképzettséggel és tudással képviseli a dolgozókat, és akire fontos koordinatív szerep hárul a jövőben.
Bagosi Gabriella elmondta, az ápolók megérdemlik a központi figyelmet, a jövőben pedig a szakmai szervezetekkel közösen szakmai protokollok kidolgozása, valamint az etikai kódex újragondolása lesz a feladata többek között, de közreműködik az országos ápolásügyi stratégia kidolgozásában, javaslatot készít az ápolásügyet érintő jogszabályok kidolgozására és az ápolási gyakorlat folyamatos minőségi fejlesztésére is.
Bagosi Gabriella a tisztséget a GYEMSZI köztisztviselőjeként tölti be.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?