kapubanner for mobile

Béremelés a rendvédelmi szervek hivatásos állományánál

A Kormány, azon ígéretének megfelelően, hogy az idei évben is gondoskodik a rendvédelmi szervek hivatásos állománya bérei reálértékének megőrzéséről, dr. Lamperth Mónika belügyminiszter javaslatára az októberi fizetéssel együtt az 5 százalékos illetménykiegészítés-növekedés is átutalásra kerül a Belügyminisztérium központi és területi szerveinél szolgálatot teljesítő hivatásosok folyószámláira.
Az illetménykiegészítés teljes összegét január elsejéig visszamenőleg számfejtik. A döntés eredményeként egy tiszthelyettes körülbelül bruttó 55-60 ezer forintnyi, egy tiszt pedig mintegy bruttó 100 ezer forintnyi többletpénzt kap kézhez novemberben a számlájára. Ezt követően minden hónapban a tiszthelyettesek bruttó 5500-6000 forint, a tisztek pedig bruttó 10 ezer forint növekményre számíthatnak.
A mostani fizetésemelés azért terjed ki csupán az országos és megyei szerveknél szolgálatot teljesítő hivatásosokra, mivel a helyi szerveknél dolgozók esetében már megtörtént az illetményemelés, mely kétlépcsős volt. A 2003. júliusi áthúzódó hatású illetményfejlesztés és a 2004. január 1-i emelés következtében idén összesen 6, 93 százalékkal emelkedtek a béreik.
A hivatásos szolgálatot teljesítők mostani illetményemelése összesen 2,2 milliárd Ft-nyi pluszkiadással jár, melyet a költségvetés általános tartalékából csoportosítja át a Kormány.
Budapest, 2004. október 27.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek