Béremelés nélkül maradhatnak a honvédek
Minden valószínűség szerint hiába ígérte a honvédségi bérek és a missziókban szolgálók díjazásának jövő évi emelését Szekeres Imre honvédelmi miniszter, erre ugyanis válság idején nincs fedezete a kormánynak. Fizetésemelés nélkül azonban nincs sok esély további katonák toborzására, amire mindenképp szüksége van a honvédségnek - adja hírül a Ma.hu.
A Magyar Nemzet értesülése szerint jelentősen módosul a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetésének hétszázalékos emelésére vonatkozó ígéret, az új pénzpiaci helyzetben ugyanis nem tud erre forrást biztosítani a Pénzügyminisztérium. A szaktárca ezerfős létszámemelésre kért hozzájárulást a parlamenttől a honvédség feladatainak ellátásához - erre azonban nem sok esély van béremelések nélkül.
Ily módon gondot jelenthet az országnak a nagy magyar sikerként elkönyvelt C-17-es program pápai teljesítése is. A bázison ugyanis új egészségügyi központot kell kialakítani, s magyar katonákkal kell megerősíteni a repülőtér őrzés-védelmét, illetve új tűzoltó képességét, csakhogy ez a HM tájékoztatása szerint nem oldható meg pusztán belső átcsoportosítással - mindenképpen szükség volna 340 főt toborozni ehhez a feladathoz.
Ma.hu / Magyar Nemzet
Ily módon gondot jelenthet az országnak a nagy magyar sikerként elkönyvelt C-17-es program pápai teljesítése is. A bázison ugyanis új egészségügyi központot kell kialakítani, s magyar katonákkal kell megerősíteni a repülőtér őrzés-védelmét, illetve új tűzoltó képességét, csakhogy ez a HM tájékoztatása szerint nem oldható meg pusztán belső átcsoportosítással - mindenképpen szükség volna 340 főt toborozni ehhez a feladathoz.
Ma.hu / Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?