Béremelésért tüntettek a brit rendőrök
Minden idők legnagyobb brit rendőrtüntetésével adtak nyomatékot szerdán Londonban az egész országból érkezett rendvédelmi alkalmazottak bérrendezési követeléseiknek.
Az angol, walesi és észak-írországi rendőri erők több mint 18 ezer tagja vonult végig a brit főváros utcáin, érintve a belügyminisztériumot, a parlamentet és a Downing Street-i kormányfői hivatalt. Ez utóbbi helyszínen a rendőrök országos érdekképviseletének - Police Federation - elnöke Gordon Brown miniszterelnöknek szóló petíciót adott át.
A civil ruhás, fehér sapkát viselő résztvevők szabadnapjukat áldozták a megmozdulásra, mivel Nagy-Britanniában a rendőröknek nincs sztrájkjoguk; a követelések között e tilalom eltörlése is szerepel. A legfőbb követelés azonban az, hogy az erre a pénzügyi évre megszavazott, átlagosan 2,5 százalékos béremelést ne a kormány által meghatározott december 1-jéig, hanem szeptember 1-jéig visszamenőlegesen folyósítsák.
A rendőrök azzal érvelnek, hogy a kormány által megszabott visszadátumozási időponttal az idei pénzügyi évben valójában infláció alatti, mindössze 1,9 százalékos béremeléshez jutnának. A kormány szerint azonban a szeptembertől érvényesítendő béremelésre nincs lehetőség, mert szigorúan kordában kell tartani a közszféra bérkiáramlását.
A Police Federation nem fogadja el ezt az indokot. A szerdai tüntetésen elhangzott érvek között szerepelt egyebek mellett, hogy az iraki háborúra, illetve a likviditási bajba került jelzálogbank, a Northern Rock kisegítésére tízmilliárdok jutottak a költségvetésből. A rendőrségi érdekképviselet bejelentette, hogy bírósági úton támadja meg a kormányzati döntést.
Skóciában a helyi kormány a rendőrség által kért szeptember 1-jéig visszamenőleg adta meg a béremelést, de a szerdai londoni tüntetésen, szolidaritásuk jeleként, számos skót rendőr is részt vett.
Nagy-Britanniában a rendőrök átlagos kezdő fizetése az emeléssel együtt is épphogy átlépi az évi 21 ezer fontot (7,3 millió forint); ez majdnem 10 ezer fonttal kevesebb az országos alkalmazotti átlagnál.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?