Béremeléssel tartaná meg versenyképességét a Wal-Mart
Fizetésemelést kapnak a 4000 amerikai Wal-Mart áruház közel harmadának alkalmazottai. A világ legnagyobb kiskereskedő cége emellett bevezeti a bértáblát, hogy össze tudják hasonlítani a javadalmakat a rivális kereskedők fizetésével. A változtatások azért szükségesek, hogy a vállalat meg tudja tartani versenyképességét.
A több mint 1200 áruház dolgozóinak 6 százalékkal emelkedik a fizetése - jelentette az AP. Az intézkedésekre azért van szükség, hogy kielégítsék az alkalmazottak és vezetők jövedelmükre vonatkozó igényeit. A fizetésemelés és a bértábla bevezetése segíthet abban, hogy az Egyesült Államok legnagyobb áruházlánca tovább folytassa a terjeszkedést. A vállalatnak jelenleg több mint 1,3 millió alkalmazottja van az USA-ban.
A bejelentés két héttel azután történt, hogy Chicagóban versenyképes béreket követeltek a kiskereskedő óriásoktól. A városi tanács elfogadott egy rendeletet, amely szerint az áruházláncoknak legalább 10 dolláros órabért kellene fizetniük 2010 közepéig. A Wal-Mart elutasította, hogy a chicagói rendelet késztette volna a társaságot a változtatásokra. Mint a cég szóvivője elmondta, a fizetésemelés még a rendelet elfogadása előtt elkezdődött.
A világ legnagyobb kereskedelmi vállalatát mostanában rengeteg támadás érte az alacsony fizetések és a vetélytársak ellehetetlenítése miatt a szakszervezetek, politikusok és civil aktivisták részéről.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?