kapubanner for mobile

Béremelést sürget a pedagógus szakszervezet

A szakszervezet kevesli a fizetést és az új intézkedésekkel kapcsolatos felkészítést.

Béremelést sürget a pedagógus szakszervezet 2004. szeptember 1. FigyelőNet, Rádió.hu A szakszervezet kevesli a fizetést és az új intézkedésekkel kapcsolatos felkészítést. hirdetés Az emelt szinthez szükséges felkészítés már elkezdődött, viszont a jelenleginél intenzívebb lehetne, és néhány tantárgynál, például ilyen a biológia, az emelt szintű érettségi követelménye, illetve annak egy része jelenleg tankönyvjegyzéken levő könyvekben nem található, ehhez is segítség kell. A Pedagógusok Szakszervezete ismét jelezte elégedetlenségét az elmaradt béremelések miatt. 6 százalékos keresetnövekedésre tett javaslatot a kormány és a szakszervezetek által együttesen kiadott ezzel kapcsolatos dokumentum, illetve ilyen ajánlást tartalmaz a költségvetés, ugyanakkor alig több mint 2 és fél százalék összjövedelem-növekedés mutatható ki a közoktatás területén az első félévi adatok alapján, miközben ehhez 7,1 százalékos infláció párosul.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek