kapubanner for mobile

Beruházása nyomán jelentősen bővít Indiában a Dell

A világ legnagyobb számítógép-gyártója, a Dell bejelentette, hogy 50 százalékkal, mintegy 15 ezerre növeli indiai alkalmazottainak számát a következő két évben. Korábban már arra is fény derült, hogy a cég gyártókapacitást telepít az országba.

Kevin Rollins, a vállalat elnök-vezérigazgatója Manmohan Singh indiai miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után jelentette be a bővítést. Áprilisban a cég negyedik call-centerét is létrehozza a dél-ázsiai országban, aminek csaknem ezer dolgozója lesz.

"Az indiai alkalmazottak jól tudtak azonosulni a vállalat globális célkitűzéseivel, integrálódtak a cég vérkeringésébe" - fogalmazott az elnök-vezérigazgató. "Társaságunk egyre több ügyfelet tudhat magáénak világszerte, ami nem kis részben az indiai csapat érdeme" - tette hozzá.


Kevin Rollins Rollins azt is hangsúlyozta, hogy a cég 2008-ig megduplázza az indiai fejlesztőközpont létszámát Bangalore városban, ahol jelenleg háromszázan dolgoznak a kutatás-fejlesztés területén.

Ahogy a Menedzsment Fórum már korábban közölte, a Dell szerint megérett az idő az indiai terjeszkedésre. A társaság még nem döntötte el, hogy pontosan mikor és hol fog elkezdeni gyártani a dél-ázsiai országban, de az illetékesek szerint "inkább előbb, mint utóbb" sor kerül rá.

A cég jelenleg a különböző állami kormányokkal tárgyal a lehetséges helyszínekről, a gyenge infrastruktúra ugyanis egyes helyeken problémát jelenthet. Egy indiai gyár a Dell ötödik USA-n kívüli, s a harmadik ázsiai üzeme lenne Kína és Malajzia után.

A cég arra számít, hogy indiai üzemével sikeresebben felveheti a harcot a világ második legnagyobb népességű országának piacvezetőjével, a Hewlett-Packarddal és a második helyezett HCL Infosystems Ltd.-vel. A PC-gyártók körében az indiai piac életbevágó fontosságú nemcsak méretéből adódóan, hanem azért is, mert előrejelzések szerint március végéig 29 százalékkal, 2009-ig pedig évente átlagosan 26 százalékkal növekedhetnek a számítógép-eladások.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Indiába megy a Dell
Töretlen a PC-k forgalmának növekedése
A Dell menedzserét nyúlta le a Lenovo



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek