Beruházásoktól hangos Záhony
Megkezdődött az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik kiemelt beruházásának, a záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása Tuzséron pénteken.
Az első infrastrukturális beruházáshoz, a Tuzsér-Mándok közötti út korszerűsítéséhez a munkaterületet Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára adta át a kivitelezőnek, a Magyar Aszfalt Kft.-nek. A tárca vezető tisztségviselője az ünnepségen elmondta: Záhony térségében, 16 települést érintően 32,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg 2012 végéig európai uniós és nemzeti forrásból. A körzetben 20,5 milliárd forintot költenek a széles és normál nyomtávú vasút-, 8 milliárdot pedig a közúthálózat fejlesztésére, továbbá minden termelői és logisztikai infrastruktúrát kiépítenek az ipari, csomagolói, raktározói és szállítmányozási üzemeket létrehozó befektetőknek.
Kálnoki Kis Sándor, a beruházások koordinálásáért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: négy hónapon belül valamennyi fejlesztési projekt elindul Záhony térségében. Kiemelte: már megy egy kis- és közepes vállalkozásokat érintő, 4,4 milliárd forint értékű fejlesztési program, amely 14 céget, 17 beruházással érint. A vállalkozások összesen 1,7 milliárd forint összegű támogatást kaptak a fejlesztéseikhez, termelői, csomagolói, raktározói és szállítmányozási kapacitásuk bővítéséhez. Hifner Judit, az egyik érintett cég, a belga érdekeltségű tuzséri Resilux Hungária Csomagolástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója az MTI munkatársának elmondta: közel 1,4 milliárdos fejlesztésükhöz 500 millió forintos támogatást kaptak.