kapubanner for mobile

Beruházást is buktunk már el a munkaerőhiány miatt

A munkaerőhiány problémája Magyarországon a nemzetgazdasági miniszter szerint már olyan súlyos, hogy legutóbb egy autóipari befektetést is elbuktunk miatta - írja az Index.

images

Varga Mihály a Figyelőnek adott interjújában elmondta, egyes lehetőségektől azért esünk el, mert nem tudunk kellő számú munkaerőt biztosítani.

Szerinte hiába emelnénk jelentősen a minimálbért, az sem lenne megoldás, a magyar munkaerő hatékonysága ugyanis a nyugati országokhoz képest alacsony, amíg ez nem javul, nem lehet kikényszeríteni a felzárkóztatást. A bérek ettől függetlenül a következő néhány évben radikálisan nőni fognak.

A miniszter szerint már nem is lehet az a cél, hogy minden létező területen beruházásokat vonzzunk, ehhez nincs minden ágazatban elég munkás, részben válogatni, részben váltani kell.

Varga a külföldi munkások alkalmazását sem vetette el.

A magyar dolgozó persze nem fogyott el, hiszen összesen 230 ezer munkanélküli van és 50 ezer betöltetlen állás. Ám az álláskeresők közül nem mind segíthető vissza könnyen a munkaerőpiacra.

Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek