kapubanner for mobile

Bérükért tüntetnek holnap a volánosok

Béremelésért tüntetnek március 20-án (holnap), délelőtt fél 12-kor a volánosok, a szervezők tömegeket várnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

images

A Közúti Közlekedési Szakszervezet az ágazathoz tartozókkal és szimpatizánsokkal együtt tiltakozik az ellen, hogy egyes kormányzati vezetők akadályozzák a helyi kollektív szerződésekben foglaltak teljesítését és a társaságok többségénél idén semmi esély béremelésre.

Hónapok óta tartó tárgyalások ellenére sem kapnak béremelést a Volános munkavállalók, ezért a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) úgy döntött, hosszú évek után ismét utcára hívja az ágazatban dolgozókat és szimpatizánsaikat. A szakszervezet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé szervezett demonstrációval akarja kikényszeríteni a munkavállalók számára a szükséges korrekciót. A március 18-án tartott bértárgyaláson sem közeledtek érdemben az álláspontok, a Volán cégek egy része legfeljebb 2,5 százalékos fejlesztést ajánl, a többség viszont semmilyen emelésre nem hajlandó. Az érdekvédők tiltakoznak az ellen is, hogy egyes kormányzati vezetők beavatkoznak a helyi kollektív szerződésekben foglaltak teljesítésébe, s ezzel veszélyeztetik a munkabékét, a munkavállalók és családjaik megélhetését.

A megmozdulást a korábban kiadott információval ellentétben a KKSZ egyedül szervezi, a részvételi szándék visszajelzése alapján úgy vélik, a vártnál sokkal többen fognak szerdán délelőtt összegyűlni a minisztérium előtt, hogy együtt tüntessenek a méltatlan és jogtalan helyzet ellen.

A demonstráció időpontja: 2013. március 20. (szerda) délelőtt 11:30.

Helyszín: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1011 Budapest, Fő utca 44-50.)
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek