Betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi képviselők képzése jogvédelmi ismeretekből
A Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Jogvédelmi ismeretek címmel tanfolyamot (ÁFSZ azonosító szám: 00890020, FAT akkreditációs lajstromszám: PLE-127) szervez az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 1/2004. (I.5) ESZCSM rendelete 3 § (4). pontja alapján.
A továbbképzés céljából szervezett tanfolyam nyitott, az általános továbbképzés célját is szolgálja. A tanfolyam komplex felkészülést biztosít nem csak a jogvédelem területén képviselői feladatokat vállalók részére, hanem az egészségügy, a szociális és gyermekvédelem területén szolgáltatást nyújtók részére is.
A képzési program 60 órás, az általános ismeretek rész mind a három szakterületen azonosan jogi és pszichológiai ismeretekből áll 30 órában, valamint a szakterületnek megfelelő speciális ismeretekből további 30 órában.
A jogi ismeretek témakörében az általános jogi ismeretek (alkotmány, szociális jog, emberi jogok), az államigazgatási, családjogi, polgári jogi, fogyatékosügyi ismeretek, az országgyűlési biztosokra, az adatkezelésre vonatkozó szabályok, illetve az emberi jogok európai védelme szerepelnek. A pszichológia témakör a pszichológiai fogalmakkal és módszerekkel, a személyiség-lélektani, gyermeklélektani fogalmakkal ismerteti meg a résztvevőket, illetve kommunikációra, konfliktuskezelésre és készségfejlesztésre helyezi a hangsúlyt. A speciális ismeretek rész szakterületenként külön-külön tartalmazza a következő programot:
- az egészségügyi ellátórendszer szervezetét, feladatait, az egészségügyi felelősségi rendszereket, a hatósági eljárások szabályait, az adatvédelemhez fűződő jogokat, a betegek jogait és kötelességeit, a betegjogi képviselői feladatokat és eljárási szabályokat,
- a szociális szolgáltatások működési rendszerét, az azokkal kapcsolatos szabályokat, a tájékoztatási kötelezettség, panaszkivizsgálás fórumait, az ellátottak jogait, a korlátozó intézkedések alkalmazásának lehetőségeit, a házirend jogvédelmi előírásait, az ellátottjogi képviselők feladatait és kompetenciáinak határait.
- a gyermekvédelmi rendszer szabályait és működési rendjét, a gyermeki jogok védelmét, a gyermek és fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó büntetőjogi szabályokat, a gyermekjogi képviselők feladatait.
Mindhárom területen esetfeldolgozásokkal segítik az oktatók a különböző jogsérelmek kezelésének elsajátítását. Az általános ismeretekből írásbeli vizsgát kell tenni. A speciális ismeretekből szakdolgozat és szóbeli vizsga van. A tanfolyam eredményes elvégzése esetén a szakterületre vonatkozó jogvédelmi ismeretek elsajátításáról kapnak tanúsítványt a hallgatók.
A képzés a gyermekvédelmi és szociális szakterületen, valamint az egészségügyben akkreditált továbbképzés. A szociális és gyermekvédelmi területen 50 pont, az egészségügyi területen 40 pont szerzésére ad lehetőséget.
A továbbképzésre várjuk mindazokat a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket, akik az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi intézményekben irányítási feladatokat végeznek, és mint szolgáltatók kötelesek a törvényben meghatározott jogokat biztosítani, illetve azokat a szakembereket, akik a jogvédelem területén betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi képviselőként kívánnak tevékenykedni.
A képzés időpontja:
2006. február 17-április 1. között hetente két nap (péntek és szombat), összesen 4 alkalom
(február 17-18., március 3-4., március 17-18., március 31-április 1.)
Szóbeli vizsga: 2006. április 14
A képzés helyszíne és a jelentkezési lap letölthető az alábbi linkre kattintva:
http://www.icsszem.hu/download.php?ctag=download&docID=1316&accessible=0

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?