Bezárja gyárát a Worldmark Tatabányán
Bezárja üzemét Tatabányán a skót Worldmark, a termékazonosító címkéket előállító gyár megszűnésével mintegy 70 embert bocsátanak el, csak raktár és ügyfélszolgálat marad a városban - értesült az MTI.
A vállalat stratégiai partnerei neves elektronikai cégek és beszállítóik voltak, akik szintén elhagyták Magyarországot. A fennmaradó keresletet a Worldmark kínai és mexicói gyáraiból elégíti ki - tudta meg az MTI egy névtelenséget kérő forrásból.
A skót Worldmark 1999-ben települt Tatabányára, a vállalatnak Európában Skócián kívül csak Magyarországon volt termelőegysége, innen szolgálták ki közép- és kelet-európai ügyfeleiket. A cég 2008-ban 200 millió forintból bővítette a tatabányai üzemet, a foglalkoztatottak létszáma ekkor elérte a 120-at, a bevétel pedig a hárommilliárd forintot.
A gyár június közepére tervezett bezárását követően a vállalat csak ügyfélszolgálatot és raktárat üzemeltet a városban, mintegy 10 munkahellyel. A csoportos létszámleépítést már közölték a dolgozókkal, akiknek törvényes járandóságait biztosítják.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?