kapubanner for mobile

Bezzeg Romániában nőttek a bérek!

Romániában februárban 19,8 százalékkal nőttek a nettó bérek az egy évvel korábbihoz képest, 1358 lejre (438 dollár). A havi emelkedés 0,2 százalék volt.

images

Az erős emelkedésre a közgazdászok nem számítottak: a globális válság nyomán azt valószínűsítették, hogy a bérek növekedése erőteljesen lassul az idén, és a recessziót az IMF márciusban biztosított hitelcsomagja sem tudja megakadályozni. Ugyanakkor az infláció letörését fókuszban tartó román központi bank számára a bérek gyors növekedése az első számú aggodalom.

Idén januárban csak 12,9 százalék volt a nettó béremelkedés üteme Romániában, tavaly februárban viszont 20,5 százalék, sőt tavaly januárban éves szinten még 30,7 százalék.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek