kapubanner for mobile

Biztató munkanélküliségi adatok Spanyolországból

Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 18,6 százalék volt 2016-ban. Az új spanyol kormány 2017-re 17,6 százalékos munkanélküliségi rátával számol, és azzal, hogy 2020-ra elérik a 20 milliós foglalkoztatottságot, amely a gazdasági válság előtti állapotnak felel meg - közölte az MTI.

Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 18,6 százalék volt 2016-ban. A spanyol statisztikai hivatal tájékoztatás szerint a dél-európai országban a nyolc évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség tavaly.

Több mint 540 ezerrel lett kevesebb az állástalan, ami 11,3 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. 2015-ben a munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt.

A 2016-os csökkenés mértéke ugyanakkor elmarad az előző évi rekordtól, amikor 12 hónap alatt 678 ezerrel lettek kevesebben munka nélkül - írta közleményében a statisztikai hivatal, hozzátéve, hogy az elmúlt évben a foglalkoztatás 414 ezerrel, 2,3 százalékkal nőtt.

Az elmúlt év végére Spanyolországban az aktív népességből 4,2 millióan voltak munka nélkül, és 18,5 millió embernek volt állása.

Spanyolországban a munkaügyi minisztérium is közzétesz munkanélküliségi adatokat, ám azok kizárólag a munkaügyi központok nyilvántartásának összesítéseit tartalmazzák. A tárca január elején közzétett jelentése szerint a regisztrált munkanélküliek száma 390 ezerrel csökkent tavaly, és a nyilvántartott álláskeresők száma 3,7 millió volt.

A tavaly novemberben megalakult új spanyol kormány erre az évre 17,6 százalékos munkanélküliségi rátával számol, és azzal, hogy 2020-ra elérik a 20 milliós foglalkoztatottságot, amely a gazdasági válság előtti állapotnak felel meg.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek