kapubanner for mobile

Biztossá vált a Bridgestone lengyel gyára

Biztossá vált, hogy a japán Bridgestone 300 millió eurós beruházással abroncsgyárat létesít Lengyelországban is. Radiálabroncsokat gyártanak majd teherjárművek és buszok számára, közölték a cégnél.

Lengyel lapok korábbi értesülései szerint az ország északi részén lévő Stargard Szczecinskiben létesül az üzem. Erről most a Bridgestone nem nyilatkozott.

Az építkezés jövő tavasszal kezdődik a 100 hektáros területen, a gyárban három éven belül - a Bridgestone jelenlegi tervei szerint 2009 első felében - kezdődhet a termelés, 700-800 dolgozóval. Az üzem napi gyártókapacitása várhatóan 5 ezer gumiabroncs lesz.

Magyarországon a Bridgestone Tatabányán építi fel új gumiabroncsgyárát, az 50 milliárd forintos költséggel épülő üzemben 185 főt foglalkoztatnak majd. A japán cég másfél éves tárgyalássorozat után tavaly májusban választotta Tatabányát második közép-európai gyárának helyszínéül. A tervek szerint a termelés volumene 2009 első felére elérheti a napi 8000 darabot - írta korábban a Menedzsment Fórum
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek