BKIK: 1 éves képzési modul csak nőknek
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jövő év elejétől sajátos képzési programot indít a nők számára. Mint ígérik, kizárólag a mindennapi munkában valóban hasznos információkkal ismertetik meg a résztvevőket.
A BKIK szervezésében 2005 januárjától induló képzési programban bárki részt vehet, aki korábbi tanulmányait a hétköznapokban fontos üzleti fogásokkal és ismeretekkel szeretné gyarapítani. Az előadásokkal mindazonáltal elsősorban azokat a nőket célozzák meg, akik már vállalkozók, vagy alkalmazottak valamilyen vállalkozásnál, illetve akik vállalkozást szeretnének indítani.
A szombatonként megrendezésre kerülő szemináriumokon többek között uniós ismereteket, projektmenedzsmentet, pénzügyi ismereteket, kommunikációs technikákat ismerhetnek meg a résztvevők. A szervezők elsődleges célja, hogy az egy éves képzési modullal a nők kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetén javítsanak.
A VG jelentése nyomán
A szombatonként megrendezésre kerülő szemináriumokon többek között uniós ismereteket, projektmenedzsmentet, pénzügyi ismereteket, kommunikációs technikákat ismerhetnek meg a résztvevők. A szervezők elsődleges célja, hogy az egy éves képzési modullal a nők kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetén javítsanak.
A VG jelentése nyomán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?