kapubanner for mobile

BKV: a béremelésen vitatkoznak

A csütörtöki bértárgyaláson sem sikerült megegyezniük a BKV vezetőinek és a szakszervezetek képviselőinek; a cég 2,3 százalékos béremelést ajánl, míg a szakszervezetek 8 százalékot szeretnének - közölték érdekképviseleti vezetők az MTI-vel.

images

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az egyeztetés után elmondta, hogy a felek álláspontja egyre távolodik, s ezzel a megegyezés lehetősége is. Mint fogalmazott, a munkáltató a béremelésen kívül az elbocsátásokról, a kollektív szerződés és az üzemórák szorzóinak módosításáról is tárgyalni akar.

"Ez azt jelenti, hogy a BKV pénzt spórolna a munkavállalók elbocsátásával, a kollektív szerződés szigorításán, és azzal, hogy az üzemórák szorzóit módosítja, még a járművezetők bérein is" - mondta az elnök, aki szerint ezzel távolodtak az álláspontok. Gulyás Attila szerint a szakszervezetek jövő hétre kidolgozzák és bejelentik, hogy milyen nyomásgyakorláshoz folyamodjanak céljaik elérése érdekében.

Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy számukra úgy tűnt: a vezetőség időt akar húzni, hiszen azt kérte, hogy csak jövő hét elején üljenek megint tárgyalóasztalhoz. Végül az érdekképviseletek nyomására pénteken egyeztetnek újra a felek - tette hozzá a szóvivő.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek