BKV: folytatódó racionalizálás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA BKV folytatja a racionalizálást: száz dolgozót küld el 2010 második félévében, áttekintik a szerződésállományt, és amit kell, újratárgyalnak, ötven fővel növelik az ellenőrök számát, átvizsgálják a tarifarendszert és a kedvezmény-politikát is, jelenti az MTI alapján Napi Gazdaság.
A BKV Zrt. tervei szerint 2010-ben 3,7 milliárd forint veszteséget fog termelni szemben a tavalyi 23,5 milliárdos veszteséggel - derül ki a BKV 2010-es üzleti tervéből. Az MTI birtokába került dokumentum szerint 2010-ben a legfontosabb feladat a BKV problémamentes működésének biztosítása.
A forráshiányosan működő közlekedési társaság működéséhez 28 milliárd forintos többlettámogatásra van szüksége. Ezért is állapodott meg a BKV, a kormánnyal és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal. Ennek eredményeként az állam 2010-ben 17,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad, és hitelt biztosítanak az októberben lejáró 5 milliárdos hitel refinanszírozására is.
A normatív támogatásként továbbra is 32,1 milliárd forintot kaphat a BKV, a fogyasztói árkiegészítés pedig 4,1 százalékkal magasabb lesz az egy évvel korábbihoz képest. E mellé a főváros plusz 5 milliárd forint működési támogatást is nyújt a közlekedési társaságnak.
A BKV folytatja racionalizálást: száz dolgozót küld el 2010 második félévében, áttekintik a szerződésállományt, és amit kell, újratárgyalnak, ötven fővel növelik az ellenőrök számát, átvizsgálják a tarifarendszert és a kedvezmény-politikát is.
MTI/Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?