kapubanner for mobile

Blokád alatt a Toyota-gyár

Fefüggesztették a sztrájkot a Caterpillarnál, a Toyota észak-franciaországi gyárában viszont a sztrájkolók három napja blokád alatt tartják a telephelyet.

Átmenetileg felfüggesztjük a gyárfoglalást. Ez az egyetlen mód arra, hogy a vezetőséget a tárgyalóasztalhoz ültessük - közölte Nicolas Benoit, a Caterpillar egyik szakszervezeti vezetője. A sztrájkolók a kommunista polgármesteri hivatal által kölcsönzött sátrakkal múlt szerda este óta vették körül a gyárat.

A világon tavaly 113 ezer főt foglalkoztató amerikai cég franciaországi vezetősége februárban jelezte, hogy két telephelyén a jelenlegi 2800 munkahelyből 733 megszüntetését tervezi. A dolgozók két héttel ezelőtt a cég négy vezetőjét Grenoble-ban 24 órára bezárták, és az akcióval annyit sikerült elérniük, hogy a tervezett helyett csak 600 munkahely szűnik meg a grenoble-i telephelyen, valamint a vezetőség a sztrájk idejére is kifizeti a dolgozóknak a teljes bérüket.

Akadályozás a bíróság előtt

Múlt szerdán azonban a dolgozók egy része az egyik telephely elfoglalásával megakadályozta, hogy a részletek tisztására az üzemi tanács képviselői és a vezetőség tárgyalóasztalhoz üljenek. A gyár igazgatósága ezért bírósághoz fordult, amely 19 sztrájkolót illegális gyárfoglalás és a munkavégzés megakadályozása miatt napi 200 eurós bírságra ítélt, valamint felszólította őket: tegyék lehetővé az üzembe való be- illetve kijutást. A dolgozók többsége felháborodottan fogadta a bíróság döntését, és azt követelte, hogy a kormány jelöljön ki "nemzeti közvetítőt" a helyzet gyors rendezésére.

A Toyota franciaországi gyárában csütörtök este óta teljesen szünetel a termelés: az onnaing-i üzemben dolgozó 2700 munkásból 350-en tartják zárva éjjel-nappal a telephely négy bejáratát. A Toyota tavaly szeptember óta többször is kénytelen volt az eladások csökkenése miatt hosszabb-rövid időszakokra leállítani a termelést. A szakszervezetek a kényszerszabadság idejére utalt munkanélküli segély helyett, amely a bruttó fizetés 60 százalékának felel meg, teljes fizetésüket követelik. A vezetőség közleményben tudatta, hogy pénteken felajánlotta a munkanélküli segély megemelését a fizetések 75 százalékára, de ezt a sztrájkolók nem akarják elfogadni.

A vezetőség itt is bírósághoz fordult annak érdekében, hogy a gyárban újra megindulhasson a termelés. A kifizetések összegéről a tárgyalások hétfőn folytatódnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek