Borászképzés Magyarországon
Sok családban a borkészítés technikája apáról fiúra száll, de szükség van a megfelelő szakemberekre, hogy továbbra is minőségi magyar borokat fogyaszthassunk. A magyar borkultúra világhírű, három felsőoktatási intézményben képeznek szakembereket.
A Budapesti Corvinus Egyetemen már nem csak az élelmiszer mérnökök és szőlész-borászok fognak érteni a borkészítéshez, ugyanis a középfokú oktatási intézmények átszervezése kapcsán a Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskolát az egyetemhez csatolták. Így a több mint 100 éves önálló középfokú borászképzés az egyetem keretei között folyik tovább. Dr. Kállay Miklós tanszékvezető elmondta, csak az üzemeltető személyében történik változás, a technikai képzést fejlesztik.
A két intézmény együttműködése, szorosabbra fűződik, ugyanis tervben van egy posztszekunderi képzés elindítása. Kállay Miklós, az Élelmiszertudományi Kar borászati tanszékének vezetője szerint a Corvinus oktatási programja kompatibilis az Európai Unió oktatási programjával. Rámutatott, évente megközelítőleg 20-25 hallgató kap szőlész-borász szakon diplomát, ami elég a jelenlegi munkaerő-piaci igények kielégítésére.
Borászképzés felsőfokon
"A felsőfokú képzésben a Budapesti Corvinus Egyetemen az élelmiszermérnök szakon választható a borászati és üdítőipari szakirány, illetve az élelmiszer- és kertészettudományi kar közös képzéseként működő szőlész-borász BSc szak" - mondta el a tanszékvezető. Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán, a kémikus képzésen belül lehet borászanalitikus szakirányt választani. A Károly Róbert Főiskolán pedig szőlő- és gyümölcstermesztésre lehet szakosodni a kertészmérnök képzésen belül.
Borászanalitikusok Egerben
"Egerben fontosnak tartjuk a borkultúrát. Igyekeztük átadni a diákoknak a minőségi borfogyasztás szemléletét is a borismeret mellett" - mondta el Rácz László az egri főiskola kémia tanszékének vezetője. "A tantervünkben eddig is benne volt a borkémia, és előadásokat tartottunk, amit a borról tudni illik témában, valamint a borkultúra fejezeteiről. Aki Egerben jár főiskolára, biztos elsajátítja a borral kapcsolatos alapismereteket" - hangsúlyozta a tanszékvezető.
A szakember tájékoztatott, aki az érettségi után a borkészítéssel akar foglakozni, választhatja a borász-analitikus szakirányt, ahol mindent megtudhat a szőlőről és elsajátíthatja a borkészítést, hamarosan pedig elindul a bortechnológusi mesterképzés is.
Saját szőlőtőkéjük van
A Károly Róbert Főiskolán, a kertészmérnöki karon képeznek szőlész-borászokat. Idén 30 elsőst vettek fel, amik megtanulják többek között a talajvizsgálatokat, a feldolgozás technikáit, a metszést és a borkészítést. "Minden hallgató személyes tapasztalatot szerezhet, mert csaknem 50-100 szőlőtőkére felügyelnek az évek során, és minden évben ezek terméséből készítenek bort, melyek legjobbjait az egri versenyre küldik tovább" - mondta el Varga István. A gyöngyösi főiskola tanszékvezetője szerint fontos a jó képzés és az aktív tanári felügyelet, mert a kertész lehet a növény legnagyobb ellensége, ha nem megfelelően dolgozik.
Főiskolák borai
Több főiskolán, vagy egyetemen évenkénti esemény a legjobb bor megválasztása. Van, ahol a hallgatók készítik el a finom nedűt, és van ahol a környék borai közül válogatják ki a legjobbakat. A nyertesekről egyes helyeken a diákok döntenek, máshol a legfinomabbakat szakértői zsűri válogatja. Ilyen esemény immár hagyomány a fent említett intézményekben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?