BorsodChem: dolgozói részvénykibocsátás és személyi változások
A dolgozók megtartásának szükségességével indokolva a BCHEM Rt. tulajdonosai 1,28 milliárd forint névértékű dolgozói részvény kibocsátásáról döntöttek, valamint személyi változásokra és alapszabály-módosításokra is sor került a szerdai rendkívüli közgyűlésen.
Kovács F. László, a BCHEM Rt. vezérigazgatója a dolgozói részvények kibocsátását a közgyűlésen a vezetők megtartásának fontosságával magyarázta, ugyanis az MDI kapacitások kiépítésének nagyságrendje és súlya miatt fontos az, hogy a munkát jó minőségben és határidőre befejezzék.
Ez a beruházás húszmilliárd forintjába kerül a BCHEM-nek. Ahhoz, hogy a termelés biztonságos legyen, a tervek szerint 2007 április végéig az új üzemnek 82 százalékos kapacitáson kell működnie.
Ami a személyi változásokat illeti: Nyíri Iván 2004. szeptember 8. hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról, hasonlóan Christopher Herbst-hez, miközben Heinrich Peczina (VCP) felügyelőbizottsági tagságától válik meg. A közgyűlés elfogadta a változásokat.
Ez a beruházás húszmilliárd forintjába kerül a BCHEM-nek. Ahhoz, hogy a termelés biztonságos legyen, a tervek szerint 2007 április végéig az új üzemnek 82 százalékos kapacitáson kell működnie.
Ami a személyi változásokat illeti: Nyíri Iván 2004. szeptember 8. hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról, hasonlóan Christopher Herbst-hez, miközben Heinrich Peczina (VCP) felügyelőbizottsági tagságától válik meg. A közgyűlés elfogadta a változásokat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?