Bosch-gyárat avattak Miskolcon
A Miskolcon átadott két üzemcsarnokban elektromos kéziszerszámokat, valamint gépjárművekhez indítómotorokat és az azokhoz való komponenseket, reléket és hajtóművek gyártanak majd.
Bosch-gyárat avattak Miskolcon 2004. szeptember 20. FigyelőNet, MTI-Eco A Miskolcon átadott két üzemcsarnokban elektromos kéziszerszámokat, valamint gépjárművekhez indítómotorokat és az azokhoz való komponenseket, reléket és hajtóművek gyártanak majd. Franc Fehrenbach, a Robert Bosch GmbH ügyvezető igazgatóságának elnöke elmondta: 2003. végéig a Bosch 121 millió eurót fektetett be Magyarországon. Terveik szerint 2006-ig további 150 millió eurót kívánnak beruházni, elsősorban három észak-magyarországi városban, ebből Miskolcon 62, Hatvanban 72, míg Egerben 16 millió eurót invesztálnak be, a közvetlenül foglalkoztatottak száma pedig addigra meghaladja majd a kétezret. Franc Fehrenbach szerint a "Bosch számára Miskolc nagyon jó telephelynek bizonyult, az itteni egyetemhez fűződő kiváló partneri viszonynak köszönhetően szakképzett munkaerő áll rendelkezésünkre.A miskolci gyár egyúttal a fejlesztési tevékenységet is szolgálja, és miután a cégnek egyre képzettebb mérnökökre lesz szüksége, ezért aktívan részt kívánunk venni a Miskolci Egyetem támogatásában- tette hozzá. Mint mondta: a felsőoktatási intézményben létrejövő "Robert Bosch Mechatronikai Tanszék" a kutatás, a képzés az oktatás területén fejti ki tevékenységét; egyik legfontosabb célja a mechatronikai képzés meghonosítása az egyetemen. A Bosch a tanszéket 70 ezer euró adománnyal, kutatási megbízásokkal és 2007-ig összességében 1 millió euró értékű felszereléssel támogatja - jegyezte meg a cég igazgatóságának elnöke. Burány Sándor foglalkoztatásügyi és munkaügyi miniszter, aki szintén jelen volt a gyáravatón elmondta: a mindenkori kormányoknak segíteniük kell a gazdaság szereplőit, hiszen számos ponton érdekeik egybe esnek. A szaktárca vezetője megelégedéssel nyugtázta, hogy Miskolcon 2004. végéig 500 új munkahely jön létre a német társaság beruházásának köszönhetően, "ám ha a beszállítói kört nézzük, akkor a Bosch-hoz csaknem kétezer ember köti majd munkáját, a létszám a későbbiekben pedig tovább bővülhet". A kormányzat szándékai szerint ugyanakkor nemcsak a nagy külföldi cégek, hanem a kis- és közepes nemzeti vállalkozások is élveznek majd adókedvezményeket, amennyiben beruháznak, új munkahelyeket hoznak létre - tette hozzá Burány Sándor.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?