kapubanner for mobile

Bővítené a munkahelyvédelmi akciótervet az államtitkár

Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

images

Cseresnyés Péter kiemelte: olyanokat érint az évi mintegy 135 milliárd forintnyi támogatás, akik munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben vannak. Példaként a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony iskolázottságú munkavállalókat és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettieket említette.

“A munkaadóknak nyújtott kedvezményeket fenn kell tartani, és támogatni kell a kibővítését” – fogalmazott. A program 2013-as indulása óta már több mint 300 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei, amiből a cégek fejleszteni tudtak vagy újabb munkahelyet teremteni – mondta az államtitkár.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek