Britnek vallják magukat a bevándorló családok gyermekei
Sok bevándorló, illetve ezek gyerekei erősebb brit identitást éreznek, mint azok, akiknek családja generációk óta a szigetországban él - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
Mintegy negyvenezer ember életét követi nyomon az Understanding Society elnevezésű felmérés, amelynek adatai rámutatnak arra is, az elmúlt hatvan évben Nagy-Britanniában letelepült bevándorlók milliói nem érzik magukat kívülállónak, sőt, gyakorta erősebb brit identitást vallanak, mint azok, akiknek családja generációk óta a szigetországban él. A felmérést végző kutatók szerint a társadalmi beilleszkedés ezen mutatója mindenképpen pozitívum, de valamelyest aggasztó, hogy az eredmény arra is utal, sokan nem tartják meg saját kulturális identitásukat.
A felmérés szerint a brit lakosság csak 48 százalékának nincs olyan családtagja három generációig visszamenőleg, aki Nagy-Britannián kívül született volna. Ezzel szemben a populáció 29 százalékát alkotják olyanok, akik vagy maguk külföldön születtek, vagy szüleik, nagyszüleik vándoroltak be külföldről. Ugyanakkor a lakosságnak csak 14 százaléka vallja magát valamely etnikai kisebbséghez tartozónak, azaz a külföldről származók 15 százaléka britnek tekinti magát. Ez azt jelenti, hogy bevándorlók és bevándorló családok gyermekei közül közel minden második brit identitást vall szemben eredeti származásával.
A vizsgálat adatai szerint a külországban születettek, vagyis a lakosság 11 százaléka körében hatból egy személy tekinti britnek magát. A vegyes házasságból származók körében 30 százalék vegyes etnikai származásúnak tekinti magát, 35 százalékuk azonban brit identitást vall.
ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek