kapubanner for mobile

Budapest: egy járatot töröltek a Lufthansa-sztrájk miatt

Nem tudni meddig fog tartani a munkabeszüntetés, egyelőre csak a frankfurti repülőteret érinti. 64 gépet törölhetnek. Budapesten eddig egy járatot töröltek a sztrájk miatt.

A Lufthansa kabinszemélyzetének pénteken kezdődött sztrájkja miatt a német légitársaság egy, Budapestről délelőtt 11 órakor induló járatot törölt, de az utasokat ha késéssel is, eljuttatják a célállomásra, Frankfurtba - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója.

Az igazgató úgy fogalmazott, nem lehet kizárni, hogy a későbbiekben lesznek késések a Lufthansa Budapestről Frankfurtba induló járatainál, de a légitársaság mindent megtesz, hogy utasait eljuttassa a célállomásra.

Péntek hajnaltól sztrájkol nyolc órán át a Lufthansa német légitársaság kabinszemélyzete.

A légitársaság kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer embert - tömörítő szakszervezet, az UFO péntekre virradóra közölte, hogy a sztrájk helyi idő szerint hajnali 5 órakor kezdődik és 13 óráig tart, de egyelőre csak a frankfurti repülőteret érinti.

A Lufthansa azt tervezi, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt törli járatai negyedét, összesen 64 gépről van szó.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek