kapubanner for mobile

Bűnösnek találták az Enron vezetőit

Az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányában csütörtökön számos fő vádpontban bűnösnek találták az Enron Corporation energia-nagykereskedő cég volt vezetőit, Kenneth Lay cégalapítót és egykori cégvezetőt, valamint a korábbi vezérigazgatót, Jeffrey Skillinget. A vádlottak jó eséllyel életük hátralevő részét börtönben töltik majd.

A 64 éves Layt és az 52 éves Skillinget mindenekelőtt értékpapírcsalásban történő összejátszásban ítélték bűnösnek. Layt az ellene felhozott mind a hat vádpontban bűnösnek találták, Skillinget 28 vádpontból 19-ben.

Jó formában várja a pert

Lay, és a szintén pénzügyi manipulációval vádolt korábbi munkatársa, Jeff Skilling ártatlannak vallották magukat. Ügyvédeik kérését, hogy a pert helyezzék át Houstonból máshová, mivel ott véleményük szerint elfogult lehet az esküdtszék, a múlt héten a bíróság elutasította. Ennek ellenére Lay derűsen nézett a tárgyalás elé. Jobban örülnénk, ha nem utasították volna vissza a kérelmet, de akármi is lesz, készen állunk rá, hogy végigcsináljuk – összegezte Lay az elutasítással kapcsolatos véleményét. A volt elnök a BBC kérdésére elmondta, hogy nemrégiben beszélt vádlott társával. Lay állítása szerint mindketten jó formában várják a pert. Az eljárás előtti utolsó nyilvános megjelenésén, egy houstoni istentiszteleten Lay a BBC tudósítója szerint nagyon kipihentnek tűnt. Hosszú és kemény per lesz, de rendben leszünk – mondta az összegyűlt riportereknek.

Többmilliárd dollár és 4000 állás

A vállalat 2001 decemberében jutott csődbe, az amerikai céges történelem legnagyobb könyvelési botrányát robbantva ki. A pénzügyi összeomlást a nyilvánosságra hozott vállalati eredmények módszeres manipulálása okozta. Az Enronnak hatalmas veszteségei voltak offshore leányvállalatok révén finanszírozott ügyletekből, de ezek a veszteségek hosszú ideig nem jelentek meg az Enron könyveiben.

Az Enron bukása nyomán több mint négyezren veszítették el munkahelyüket. A befektetők több milliárd dollárt vesztettek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek