Bűnösök az Enron egykori vezetői
A bíróság bűnösének találta az Enron korábbi vezérigazgatóját és elnökét az ellenük felhozott vádak többségében, így a két menedzser igen hosszú börtönbüntetés elé nézhet.
Az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányában csütörtökön számos fő vádpontban bűnösnek találták az Enron Corporation energia-nagykereskedő cég volt vezetőit, Kenneth Lay cégalapítót és egykori cégvezetőt, valamint a korábbi vezérigazgatót, Jeffrey Skillinget. A büntetés mértékéről később döntenek, de mindkét vádlottnak esélye van, hogy élete hátralevő részét börtönben töltse.
A 64 éves Layt és az 52 éves Skillinget mindenekelőtt értékpapírcsalásban történő összejátszásban ítélték bűnösnek. Layt az ellene felhozott mind a hat vádpontban bűnösnek találták, Skillinget 28 vádpontból 19-ben.
Lay és Skilling 2004 júliusában adta fel magát a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékeseinek, miután ellenük is vádat emeltek a céget csődbe juttató pénzügyi visszaélések miatt. A texasi székhelyű, 1985-ben alapított Enron 2001 decemberében jelentett csődöt, és ezzel nem csupán több ezer állás szűnt meg, hanem semmivé foszlottak az alkalmazottak Enron-részvényekben tartott nyugdíjcélú megtakarításai is. Az összeomlás azért következett be, mert a cég üzleti mérlegéből sokáig nem tűntek ki azok az egyre halmozódó adósságok, amelyek a veszteségesnek bizonyult "partnerségi megállapodásokból" - adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégekhez történt tőkekihelyezésekből - keletkeztek.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?