kapubanner for mobile

Cég még nem nyert színlelt szerződés-ügyben

Sorozatosan bukják el a színlelt szerződések miatt indított ügyeket az APEH ellen a cégek. Az adóhatóság újabb ellenőrzéseket végez majd a színlelt szerződések ellen hozott moratórium lejárta után - írja a Világgazdaság. Az APEH június 30. után nem hagy türelmi időt, az adóhatóság szerint három év elég kellett, hogy legyen a munkaviszony-átalakításokhoz.Sorra vesztik el a pereket az APEH ellen azok a cégek, amelyek ellen színlelt szerződések miatt indult eljárás. Eddig 35 jogvita indult színlelt szerződések ügyében, ennek kétharmada már be is fejeződött - APEH-győzelemmel.Az APEH színlelt szerződések megváltoztatására, illetve azok bejelentésére vonatkozó moratóriuma június 30-án, illetve július 31-én jár le. Kivételre a jogszabály nem ad módot. Juhász István, az APEH elnökhelyettese a Világgazdaságnak elmondta: az adóhatóság nem ad türelmi időt a cégeknek, hiszen a jogszabály három áve lépett életbe, ennyi idő elegendő a szükséges változtatások elvégzésére. Azok a cégek, amelyek a moratórium lejártáig elvégzik a szükséges változtatásokat, mentesülnek a kiszabott járulékok, pótlékok és bírságok megfizetése alól. Február végéig 120 cég jelentette be munkavállalóit. Az APEH elnöke utalt rá: tavaly óta a színlelt szerződés aláírásért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a cégvezetőket.A moratórium lejárta után az APEH újra ellenőrzi majd a gyanúba keveredett cégeket. Alig van olyan terület, ahol ne próbáltak volna ilyen módon spórolni a bérköltségen. Az iparban, a vendéglátásban, a kereskedelemben, a sajtóban és a művészvilágban egyaránt akadnak színlelt szerződések.Noha a cégek arra hivatkoznak, hogy a kényszervállalkozásba kényszerített alkalmazott is jobban jár, hiszen költségként tud elszámolni bizonyos kiadásokat. Az általános tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a munkavállalók kényszervállalkozóként jóval kiszolgáltatottabbak, mint az állásban dolgozók.[origo]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek