Clintonék tavaly hatmillió dollárt kerestek beszédeikből
Hillary és Bill Clinton tavaly több mint hatmillió dollárt keresett beszédhonoráriumokból és tiszteletdíjakból.
Clintonék tavaly hatmillió dollárt kerestek beszédeikből 2004. június 16. FigyelőNet, MTI Hillary és Bill Clinton tavaly több mint hatmillió dollárt keresett beszédhonoráriumokból és tiszteletdíjakból. Amint az Hillary Clintonnak az amerikai kongresszus elé terjesztett szenátori vagyonbevallásából kiderül, ő és férje, a korábbi amerikai elnök tavaly összesen 25 előadásért 4,3 millió dollárt kasszírozott, ami azt jelenti, hogy egy-egy fellépésüket 125 ezer-500 ezer dollár között honorálták. Ezenkívül Hillary, saját kiadott memoárjáért - amelyből több mint 3 millió példányt adtak el - 2,3 millió dollárt kapott. A felsorolás nem tartalmazza Hillary 150 ezer dolláros éves szenátori illetményét, és azt a több mint tízmillió dollárt sem, amelyet Bill Clinton jövő héten megjelenő memoárjáért kap. Clintonék bevételeik egy részét még fehér házi idejükből maradt rendezetlen ügyvédi számlák kiegyenlítésére fordítják. Bill Clinton 2001 januárjáig nyolc éven át volt az Egyesült Államok elnöke, felesége pedig New York állam szenátora. Az amerikai kongresszus tagjainak minden évben nyílt számvetést kell készíteniük jövedelmükről.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?