Csak vidéken nehéz óvodapedagógusként elhelyezkedni
A fővárosban tárt karokkal várják a frissen végzett óvodapedagógusokat, vidéken azonban nehezen tudnak elhelyezkedni. Ennek ellenére a diplomás pályakövetési rendszer mérései egész jó adatokat mutatnak a munkavállalási esélyeket illetően - hangzott el a Kossuth Rádióban.
F. Lassú Zsuzsa, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának docense elmondta: a 2008-as oktatási statisztikák szerint 45 év alatt és fölött nagyjából ugyanannyi pedagógus van a pályán. Az országban 4366 óvodai feladatot ellátó intézmény van, ebből 1009 Közép-Magyarországon. A számok a lakosság létszámát is tükrözik, hiszen itt kétszer annyi a pedagógus, mint más régióban. Budapesten és Pest megyében könnyebb elhelyezkedni is. A Tanító- és Óvóképző Kar még mindig nagyon népszerű: legutóbb is mintegy 800-an jelentkeztek 200 helyre, 99 százalékuk azonban még mindig nő.
A 2007-2009-ben végzettek több mint 77 százaléka el tudott helyezkedni, amikor végzett. 2010-ben pedig 83,5 százalékuknak volt teljes munkaidős állása, és a végzettek hatvan százaléka az oktatási szektorban dolgozott - mondta F. Lassú Zsuzsa.
Kossuth Rádió
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 4 napja
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 5 napja
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 6 napja
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 7 napja
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 7 napja
- Egy jól ismert szakma csendben eltűnhet – az AI már kopogtat 2 hete
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 4 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 4 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 4 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?