Családbarát munkahelyek 2004-ben - Költségvetési szervek, nagyvállalatok
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium májusban hirdetett eredményt a "Családbarát munkahely 2004" pályázaton. Sorozatunk első részében a kis- és középvállalatok kategóriáinak győzteseit kérdeztük. A folytatásban a költségvetési szervek és a nagyvállalatok első helyezettjeit mutatjuk be.
A munkaügyi tárca az idén ötödik alkalommal írta ki "Családbarát munkahely" pályázatát, melyre ötvenkilenc érvényes pályázat érkezett. A pályázóknak hat fő témáról kellett számot adni: munkaidőmodellek, képzések, Gyesen levőkkel való kapcsolattartás, munkahelyi rendezvények, szabadságolás, gyermekintézmények fenntartása.
A pályázaton résztvevő költségvetési szervek közül a Hajdú Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala szerezte meg az első helyet. A családbarát munkahelyről Szöőr Beáta gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátort kérdeztük: "Munkahelyünk és pályázatunk mottója: "Alkalmazni, megtartani, gondoskodni". Erős nálunk az alkalmazottak szociális védőhálója: problémáikkal a helyi szakszervezethez, a szociális bizottsághoz vagy a hivatal vezetéséhez fordulhatnak.
Baj esetén azonnali segély
A bajba jutott munkavállaló segítésére példaként tudom említeni: egy háromgyermekes kolléganőm férje egy baleset következtében keresőképtelen lett és a munkahelyen működő szociális bizottsághoz fordult, mely két napon belül döntött azonnali segélyről. A munkaerő-felvételnél a vezetés igyekszik a pozitív diszkriminiációt alkalmazni, tehát az álláspiacon nehezebb helyzetben levő jelentkezőket - így például a 45 év felettieket, a frissen végzetteket - előszeretettel alkalmazza.
Nyugdíjasokra is támaszkodnak, vidékieknek rugalmas munkaidő
A munkahely családbarát voltát mutatja, hogy kollégáinknak, családjaiknak, az egykori, már nyugdíjas munkatársaknak kirándulásokat szervezünk, a farsangi időszakban télűző bált tartunk, Mikulás-napon a szakszervezet csomagokat oszt a dolgozók gyermekeinek.
A korábban nálunk dolgozó, már nyugdíjasok segítségére támaszkodik a hivatal, különösen sok munka esetén kapnak megbízást.
A vidékről bejárók közlekedési eszközüknek beérkezésének megfelelően fél órával korábban vagy későbben kezdhetik a munkát.
A Gyesre ment kismamákat meghívjuk a rendezvényekre, a Gyes utolsó évében a munkahelyi értekezleteken is részt vesznek és a távollét ideje beszámít a bértábla-besorolásba, azaz a Gyes alatt feljebb léphetnek.
Képzésen való részvétel munkaidőn belül
A Gyámhivatal 82 dolgozójából tavaly 24 fő vett részt valamilyen képzésen. A képzéseken való részvételre a munkaidőn belül került sor és a költségeket 80 százalékban a hivatal állta.
A jövőben tervezünk további hangulatjavító programokat: Kisgyermekes dolgozóknak a közigazgatási szakvizsgára való felkészüléshez munkaidő-kedvezményt szeretnénk bevezetni, nehezen mozgó, nyugdíjas, egykori dolgozóinknak biztosítjuk gépkocsival a rendelőbe jutást és színházlátogatással bővítjük a szabadidős rendezvények körét", mondta Szöőr Beáta.
Nagyvállalatok: Dunántúli Regionális Vízmű Rt.
A nagyvállalatok kategóriájában a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. (DRV) kapta az első díjat. A siófoki központú Dunántúli Regionális Vízmű Rt. (DRV) Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megye számos településén látja el a fogyasztókat ivóvízzel, valamint elvezeti és ártalmatlanítja a keletkezett szennyvizet. A dolgozók létszáma 2748 fő, melyből 645 a női alkalmazott. A munkavállalók 1255 gyermek után kapnak családi pótlékot.
Drescherné Horváth Andrea PR-munkatárs a családbarát intézkedések között említette a munkahelyi rendezvényeket, mint például a Juniálist, melyen valamennyi munkavállaló és családtagjai részére szerveznek kulturális, sport és szórakoztató versenyeket. A vállalati találkozók között rendszeresen megtartják a Víz Világnapi ünnepséget, a Nőnapot, a Nyugdíjas búcsúztatót és az év végi záró rendezvényt. A DRV ezen kívül támogatja a munkavállalók üdülési, sport, kulturális, segélyezési igényeinek kielégítését is.
Kamatmentes lakásépítési kölcsön a munkavállalóknak
"A szociális juttatások közül említést érdemel a kamatmentes lakásépítési kölcsön, a beiskolázási támogatás és a pályakezdő fiatalok letelepedésének segítése. Társaságunk valamennyi munkavállalója javára csoportos élet-és balesetbiztosítást kötött. A DRV több mint 2.000 munkavállalója tagja az Önkéntes Nyugdíjpénztárnak, ahova a dolgozók havi munkabérüknek az 1 % -át fizetik be. Ezt az összeget a DRV további 4%-al egészíti ki", tájékoztatott Drescherné Horváth Andrea.
A rugalmas munkaidő-beosztás a részvénytársaság siófoki székházában és a Somogy megyei Igazgatóság kaposvári központjában lehetséges. A szabadságok kiadásánál a vezetők mindig figyelembe veszik a kisgyermekes anyukák igényeit, különösen az iskolai szünidők esetében.
Iskolakezdési támogatás: 18 ezer Ft/fő
Az idei változásokról és a családbarát jelleg további erősítéséről Drescherné Horváth Andrea elmondta: "A beiskolázási, iskolakezdési támogatást a kedvező adóváltozást figyelembe véve emeltük meg. A családbarát intézkedések során új elemek bevezetését is tervezzük. Előtérbe került az Önkéntes Egészségpénztári támogatás létrehozása. A munkavállalók életkorától, családi helyzetéből, származásából adódó esetleges hátrányok enyhítésére esélyegyenlőségi tervet dolgozunk ki. A társaság tevékenységi körében kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók elismerésére alapított kitüntetési rendszer kialakítását és bevezetését tervezzük.
Továbbra is ösztönözzük a részmunkaidős foglalkoztatási formát, melynek választása esetén a részarányt meghaladó bér fizetésére van lehetőség. Ez azok számára jelenthet jó megoldást, akik Gyes-ről térnek vissza, illetve iskoláskorú gyermekeikre vagy a családi kapcsolataik ápolására szeretnének több időt fordítani."
Karácsony Zoltán, 2004. október 4.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?