Családi gazdaságok világtalálkozója lesz márciusban Budapesten
A nemzetközi találkozó célja, hogy a családi gazdaságokkal foglalkozó szakemberek eszmét cserélhessenek ennek a szektornak a jövőjéről a világ mezőgazdaságában.
A világ családi gazdálkodásainak fejlesztése érdekében találkoznak a magyar fővárosban március 4-6. között az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tagországainak miniszterei, tudósok és civil szervezetek képviselői. Az esemény házigazdája a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) lesz. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: a nemzetközi találkozó célja, hogy a világ sokszínű, családi alapokon működő mezőgazdaságát bemutassa az érdeklődőknek.
Idén az ENSZ Családi Gazdálkodások Nemzetközi Éve van, aminek ez a Magyarország által kezdeményezett rendezvény kiemelt eseménye lesz. Ezek a kis gazdaságok a család önszervező képességére és munkaerejére építenek. A családi gazdaságok biztosítják ugyanis a leginkább a helyi természeti erőforrások védelmét, a hagyományos mezőgazdasági termékek megőrzését és az élelmiszerbiztonsági előírások betartását. A családi gazdálkodások léte nélkülözhetetlen a vidéki foglalkoztatottság növeléséhez és a mezőgazdaság fejlesztéséhez, így az élelmezés biztonságának megteremtéséhez - hangsúlyozta a miniszter.
Mindehhez azonban ösztönző környezet szükséges, amely magában foglalja többek között a gazdák földhöz jutását, az infrastrukturális fejlesztéseket, kedvező támogatási rendszer kialakítását, mezőgazdasági tanácsadói hálózat és helyi piacok fejlesztését. Mivel az ilyen volumenű feladatok magas szintű politikai elkötelezettség nélkül nem valósíthatók meg, a szakértők szerint a FAO családi gazdálkodások témája köré szervezett rendezvénysorozata jelentős eredményeket hozhat ezen a területen.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?