kapubanner for mobile

Csalnak a főnökök és a könyvelők

Egy közelmúltbeli amerikai felmérés szerint az ottani vállalkozások bevételének átlagosan a 7 százalékát csalják el. Az összeg együttvéve megközelítheti az évi ezer milliárd dollárt is. Az egyik legtipikusabb elkövetési mód éppen a foglalkozás körében elkövetett csalás, amely akár éveken keresztül is folyhat, mielőtt felfedezik, írja a Világgazdaság.

A tengerentúlon leggyakrabban korrupciós ügyekben tűnnek el vállalati pénzek, ezek az esetek 27 százalékában fordulnak elő, de a cégeknek a legtöbbe mégis a pénzügyi jelentések körüli csalások kerülnek, 100 ilyen eset "ára" elérheti a 2 millió dollárt is.

A vizsgált cégek esetében a feltárt ügyek 60 százalékánál a csalásra utaló alapinformációk alkalmazottaktól, vevőktől, viszonteladóktól és egyéb más forrásból származnak.

A legtöbb ilyen jellegű pénzügyi visszaélést éppen a banki és pénzügyi szektorban követik el, de előkelő helyen vannak a kormányzati, önkormányzati vagy az egészségügyi intézmények is. A vállalkozások méretét tekintve pedig a legnagyobb veszélyben a legkisebb cégek vannak, főleg a számlázások körül van sok visszaélés. A foglalkozás körében elkövetett csalások többsége éppen a könyvelőrészlegeknél dolgozók, illetve a felső vezetés számlájára írhatók, az előbbi előfordulása közel 30, az utóbbié majdnem 20 százalékos, írja a Világgazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek