kapubanner for mobile

Cselényi László lett a Duna TV elnöke

Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját választotta a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma a Duna Televízió elnökévé - tájékoztatott Budai László, a testület Fidesz által jelölt tagja az ülést követően.

Cselényi László lett a Duna TV elnöke 2005. február 17. FigyelőNet, MTI Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját választotta a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma a Duna Televízió elnökévé – tájékoztatott Budai László, a testület Fidesz által jelölt tagja az ülést követően. A mintegy két órán át tartó tanácskozás végén kihirdetett eredmény szerint 25 testületi tag szavazott bizalmat a jelöltnek, míg öten megválasztása ellen voksoltak.A társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium kevéssel azt követően ült össze, hogy a pártok javasolta személyekből álló elnökség délelőtt épp a szükséges számú szavazattal állított jelöltet a tisztségre.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek