Csődbe ment a Fégamy
Két évvel a privatizáció után csődbe jutott a több mint száz- éves fegyvergyártási hagyományokat megtestesítő Fégarmy - olvasható a Népszabadságban.
Csődbe ment a Fégamy 2005. február 8. FigyelőNet-lapszemle Két évvel a privatizáció után csődbe jutott a több mint száz- éves fegyvergyártási hagyományokat megtestesítő Fégarmy - olvasható a Népszabadságban. Ön mit szól hozzá? A cégnek még van két megrendelése, így a 240 dolgozónak egyelőre nem mondtak fel. Ám nem tudnak termelni, mert a közműcégek a kifizetetlen számlák miatt megszüntették a szolgáltatást: az utolsó két szállítás sorsa attól függ, sikerül-e velük megegyezni. Ezt követően azonban bizonyosan megszűnik a gyártás - szögezte le a felszámolással foglalkozó Reorg Rt. munkatársa. A bajok még a rendszerváltást követően kezdődtek: a Fegyver- és Gázkészülékgyárat felszámolták, de a fegyvergyártást sikerült a Fégarmy keretében megmenteni. A kft. 1999-ig az állami tulajdonban volt, ezt követően az ÁPV Rt. többször is megpróbált túladni rajta, sikertelenül. Végül 2003-ban 230 millió forintért a szomszédban tevékenykedő gyógyszer-nagykereskedő cég, a Fúzió-Pharma Rt. vette meg a kft.-t, amelynek fő értékét számára alighanem a gyárnak otthont adó ingatlan jelentette. Az utolsó csepp az volt a pohárban az volt a veszteséges cég számára, hogy egy 2004-es keltezésű szabály megtiltotta a fegyverszállítást számos korábbi exportpiacukra.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?