kapubanner for mobile

Csökkent a gazdaságilag aktív népesség, nőtt a reálkereset

A gazdaságilag aktív népességnek (foglalkoztatottak és munkanélküliek) az aktív korú népességhez viszonyított aránya a 90-es évek elejétől folyamatosan csökkent Magyarországon, majd 1997-től az évtized végéig valamelyest emelkedett - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most megjelent Társadalmi Helyzetkép című részletes elemzése.

Csökkent a gazdaságilag aktív népesség, nőtt a reálkereset 2003. július 22. FigyelőNet, MTI-Eco A gazdaságilag aktív népességnek (foglalkoztatottak és munkanélküliek) az aktív korú népességhez viszonyított aránya a 90-es évek elejétől folyamatosan csökkent Magyarországon, majd 1997-től az évtized végéig valamelyest emelkedett - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most megjelent Társadalmi Helyzetkép című részletes elemzése. A 15-64 éves népesség aktivitási aránya az 1997. évi 57,8 százalékról 2000-re 60,2 százalékra javult. Az Európai Unió átlagához viszonyítva viszont ez még mindig alacsony. Az EU-átlag 2000-ben 69,5 százalék volt. Ugyanakkor a közösség átlaga igen nagy eltéréseket takar. Így például Olaszországban 59,9 százalék az aktivitási arány, Svédországban viszont 78,9 százalék, Nagy-Britanniában pedig 76,6 százalék. Az aktivitás javulását Magyarországon a munkanélküliség - 1993 óta tartó - folyamatos csökkenésén kívül a foglalkoztatottak arányának szerény növekedése eredményezte. A gazdasági változások - így a gazdasági szerkezet átalakulása, a kelet-európai piacok megszűnése - az évtized első harmadában a munkanélküliség nagy arányú növekedését idézték elő. A munkanélküliségi ráta 1993-ban csaknem elérte a 12 százalékot. Azóta folyamatosan csökken ez a mutató, 2001-ben 5,7 százalék volt az elemzés szerint. A 90-es években folytatódott a munkaerő-piac szektorális átalakulása. A 80-as évek elején a foglalkoztatottak körülbelül 20 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 40-40 százaléka az iparban, illetve a szolgáltatásokban. Az arányok lényegesen megváltoztak 2001-re, amikor körülbelül 6 százalékra esett vissza a mezőgazdaságban dolgozók aránya, illetve az iparban foglalkoztatottak az összes kereső 33 százalékát, a szolgáltatási szférában pedig 61 százalékát tették ki. Az elemzés megállapítja, hogy a 90-es évek első felében a lakosság jövedelme reálértékben folyamatosan apadt, s ez részben a foglalkoztatottság visszaesésével, valamint a foglalkoztatottak reálkeresetének csökkenésével hozható összefüggésbe. Az 1997-re tehető fordulatot követően megkezdődött a lakosság jövedelmi szintjének lassú emelkedése. A jövedelmek színvonalában a gazdasági aktivitás meghatározó. A kereső tevékenységet végzők jövedelmét jelentősen befolyásolja iskolai végzettségük, ezzel összefüggő pozíciójuk, illetve a lakóhelyük. A fővárosban voltak a legmagasabban a lakossági jövedelmek. Már 1995-re élesen kirajzolódott az összefüggés, hogy minél alacsonyabb az egy főre jutó jövedelem, annál kisebb azon belül a munka-, illetve annál nagyobb a társadalmi jövedelmek (például nyugdíj, szociális ellátások) aránya - mutat rá egyebek között a KSH elemzése.  
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek